h i r d e t é s

Elkezdődött a gigademonstráció a Kossuth téren

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elkezdődött a gigademonstráció a Kossuth téren

2016. július 01. - 18:19
0 komment

18 órától kezdetét vette a gigademonstráció, Sándor Mária vezetésével.

Forrás: Korozs Lajos / Facebook

A Fidesz pénteken azt írta közleményében, hogy az utcai akciók nem szolgálják az egészségügy érdekét, csak a tárgyalások. Azt is írták, hogy 2017-ben az egészségügyre 325 milliárd forinttal több jut, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetésben.

Úgy tűnik csak a kormány szerint van értelme az MTI által alaposan dokumentált tárgyalásoknak. A demonstráció kezdetén készült fotókat nézegetve az emberek inkább bíznak és vállalnak szolidaritást Sándor Máriával, mint a kormány ígéreteivel.

Este nyolc órától többek között Dés László zenész, Parti Nagy Lajos költő, Grecsó Krisztián író, Danics Dóra énekes és Kollár-Klemencz László zenész lép fel, este 11-től pedig a PaDöDő együttes zenél.  

Éjjel egy órától kerekasztal köré várnak a szervezők orvosokat, nővéreket, egészségügyi szakpolitikusokat. Ott lesz mások mellett Csehák Judit, Weltner János, Donáth Ferenc, Kincses Gyula, Kökény Mihály, László Imre és Hegedűs Zsolt.