Első fokon pert nyertek a civilek a Pénzügyminisztériummal szemben
Ha a tárca nem fellebbez, ki kell adnia az adatokat.
A Transparency International Magyarország a 24.hu által feltárt tények ismeretében elhatározta, hogy kideríti, milyen hatékonysággal ellenőrizte a Pénzügyminisztérium a Simonka György fideszes parlamenti képviselő hátországának számító Pusztaottlakán megvalósult európai uniós projekteket. A Pénzügyminisztérium megtagadta a kért felvilágosítást, ezért pert kezdeményeztünk, amit a mai napon, első fokon, a Fővárosi Törvényszéken megnyertünk – jelentette be a civil szervezet honlapján.
A jogvédők arra voltak kíváncsiak, hogy a tárca mint felügyelő szerv hogyan ellenőrizte bizonyos, a Simonka-ügyhöz kötődőnek tartott kistérségi fejlesztési források elköltését, amelyek ügyében az ügyészség már vádat emelt. A korrupciós ügyeket vizsgáló Transparency azután fordult a bírósághoz, hogy a minisztérium nem válaszolt a közérdekű adatigénylésükre.
Arra már az RTL Híradó emlékeztetett, hogy a fideszes politikus az ügyészség vádja szerint érintett egy milliárdos csalási ügyben, hálózatot épített ki állami és uniós támogatások megszerzésére, és a beruházásokat megvalósító cégektől 4 százalékot kért vissza készpénzben. Simonka György a bíróság előtt ártatlannak vallotta magát.
A csatorna érdeklődésére Simonka György azt válaszolta, hogy tudomása szerint az ellenőrzések minden esetben törvényesen és szabályosan zajlottak. A Pénzügyminisztérium pedig azt közölte az RTL Híradóval, hogy a közérdekű adatigénylésre válaszként a projektek kapcsán rendelkezésre álló nyilvános adatokat tartalmazó internetes elérhetőséget elküldte a minisztérium a Transparency részére. Hozzátették, hogy minden európai uniós támogatásból megvalósuló projektet a 272/2014. (XI. 5.)kormányrendeletben foglaltak szerint ellenőriznek, és a szóban forgó fejlesztések kapcsán nincs folyamatban szabálytalansági eljárás. Ha a Pénzügyminisztérium nem fellebbez, ki kell adnia az adatokat. (nepszava.hu)