Francis Fukuyama elmélete, miszerint a liberális demokrácia győzelme után a történelem hamarosan véget ér, ma már a legjobb esetben is egy vicc. „Sok ember azonban nem ismerte ezt az elméletet, és tovább csinálta a történelmet, mintha mi sem történt volna.”, mondja Patrik Ouredník. A liberális demokrácia korántsem nevezhető stabilnak, még ha stabilabb is minden más politikai rendszernél, és az emberről, az emberi személyiségről alkotott véleményünk legalapvetőbb pillérei is kezdenek megdőlni a tudomány felfedezéseinek köszönhetően. A transzhumanista törekvések következtében az is megtörténhet, hogy belátható időn belül az „ember” már egy teljesen más lénnyé válik.

De az emberek többsége, elsősorban a Z generáció, az én generációm, vagyis a fiatalok látszólag teljesen meg vannak elégedve Fukuyama elméletével. Most, hogy lecsendesült a történelem, az egyetlen dolgunk a boldogság megtalálása és segíteni másoknak is, hogy megtalálják a boldogságot. Egyesek azt gondolják, úgy lehet a legtöbb embert boldoggá tenni, hogy a termelőeszközöket közösen birtokolják a társadalom tagjai, mások szerint a szabadpiac hozza a legjobb eredményeket, de az általános nézet az, hogy az egyén, ez az oszthatatlan, tudatos egység tudja a legjobban, mire van szüksége. Szabad akaratát felhasználva szeretne eljutni az ataraxia (megtörhetetlen lelki nyugalom), az apónia (testi fájdalom hiánya) vagy az eudaemonia (boldogság, jólét) állapotába. És ez legtöbbször azt jelenti, hogy gyakran kell kiengedni a „gőzt”, nem szabad túl stresszesnek lennünk, tehát a bulizás, az ivás, a „tépés” vagy más testi örömök jelentik a modern, hedonista élet csúcsát. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata pedig azokat az „alapvető” törvényeket tartalmazza, amelyek segítenek mindenkinek a boldogság keresésében, és biztosítják, hogy mindenki zavartalanul válhasson boldoggá.

Általában az emberek többsége, a Z generáció tagjai is ebben hisznek, csak a boldogság elérésének a módszere eltérő, esetleg néha abban vannak kisebb egyet nem értések, hogy mit jelent a boldogság. Nos, ennek a modern hitvallásnak szinte minden része hibás vagy legalábbis pontatlan. Senki nem tudja, hogy mire van igazán szüksége az embernek. Az eddig folytatott filozófiai vizsgálódások és a társadalomtudományok is csupán az ún. reáltudományok helytartóiként működtek. Belátható időn belül a biológusok és az agykutatók sokkal jobban fogják tudni, hogy egy embernek mire van szüksége, mint bármelyik eddigi filozófus vagy pszichológus. A nagyon tág értelemben vett mesterséges intelligencia elterjedésével a gépek messzemenően jobban fogják tudni nemcsak azt, hogy mire van szüksége az egyes embernek, hanem azt is, hogy milyen döntéseket kell hoznunk ezek elérése érdekében. Kidobhatjuk az ablakon azt az elméletet, ami szerint az egyén tudja a legjobban, hogy mire van szüksége.

A humanista emberközpontúság, az „egyéni jogok” irracionálisak, bizonyíthatatlan axiómákra alapoznak ugyanúgy, mint az istenhitre alapozó vallások, de faji szempontból hasznosabbnak bizonyultak az emberi jogok, mint a vallási dogmák. Hogy „szabad akarat” nem létezik, egyesek számára már Newton óta nyilvánvaló lehetett: gondoljunk Laplace démonjára! Eszerint az elmélet szerint, ha létezik egy olyan démon, amely ismer minden egyes részecskéről minden egyes adatot, (helyzet, irány, sebesség stb.), akkor az az egész jövőt meg tudja jósolni abszolút pontossággal. Schrödinger és Heisenberg munkásságának köszönhetően annyiban változott ez az elmélet, hogy a jövő eseményei (és az ember cselekedetei, hiszen az emberi test egyszerű része a természetnek) nem teljesen determinisztikusak, hanem probabilisztikusak, tehát annak, hogy valamit megteszünk vagy valami megtörténik, van egy százalékosan kifejezhető esélye. De annyi biztos, hogy ez nem „szabad akarat”, hanem teljes mértékben a természeti körülmények befolyása.

Yuval Noah Harari szerint egy olyan kor következik, amelyben a gépeknek köszönhetően az ember elveszti gazdasági és katonai értékét, hiszen a gépek hamarosan sokkal intelligensebbeknek bizonyulhatnak, mint az emberek. Jánisz Varufákisz görög közgazdász szerint ez nem történhet meg, mert ha a gépek kiszorítják az embereket a gazdaságból, akkor ki fog fizetni a termékekért? Viszont Varufákisz nem gondolt arra, hogy amennyiben a gépek tovább fejlődnek, egy olyan „gépi autarkia” alakulhat ki, amelyben már nincs szükség a fogyasztó pénzére, és ami egy szűk elit vezetésével hatalmas egyenlőtlenségeket teremthet, rossz esetben milliók éhhalálát okozva.

És akkor még nem is volt szó a génmódosítások által létrehozott lehetőségekről. A gének és a gépek valóban felsőbbrendűvé tudnak tenni egyes embereket, ami „visszamaradott”, hozzájuk képest fejletlen társaikat az egyiptomi rabszolgák szintjére taszíthatja le. És mi a helyes megoldás? Hagyni, hogy a tehetősebbek fejlesszék például családtagjaik génállományát, ezzel egy hatalmas, valószínűleg javíthatatlan szakadékot teremtve a gazdagabbak és szegényebbek között? Mindenkinek egyenlően biztosítani a génsebészet által teremtett lehetőségeket? Esetleg van egy másik lehetőség?

Lehet, hogy spekulációnak tűnik, amit itt elmondtam, de szerintem több ennél: figyelmeztetés, amely mindenkinek szól, de legfőképp a fiataloknak, akik megkérdőjelezhetetlenül kezükben tartják a jövőt. Ne higgyétek, hogy semmi sem lephet meg! Ne higgyétek, hogy most már minden tiszta, hogy minden nyugodtan megy tovább a megszokott kerékvágásban! Senki sem tudja azt, hogy mi az élet rendje, senki sem tudja, hogy mire van igazán szükségetek, így hát ne kövessétek azokat, akik azt állítják, hogy tudják, hogyan és miért kell élni. Hamarosan mérhetetlenül nagy súly nyomhatja majd a vállunkat, mert meglehet, ha nem is mindenfajta történelem vége, de a hagyományos emberi történelem vége sokkal hamarabb jön el, mint akárki gondolná. Jelenleg még mindig a liberális demokrácia a leghasznosabb politikai rendszer, de nem lehet tudni, hogy mikor veszíti értelmét a liberalizmus és a demokrácia. Megtörténhet, hogy minden politológus, szociológus és közgazdász belátható időn belül haszontalanná válik. Ez a pszichológusok esetében a legnyilvánvalóbb, hiszen a neurobiológia és az agykutatás hihetetlenül nagy ugrásai hamarosan sokkal többet mondanak az emberi viselkedés okairól, mint bármelyik pszichológiai tankönyv vagy értekezés.

Paul Gauguin Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? című festményét egy öngyilkossági kísérlete előtt festette meg, és saját bevallása szerint rengeteg kín árán született meg a mű, amely az emberi élet ciklusait és lényegét igyekszik szimbólumokba rejtve megjeleníteni. Bár Gauguin ezt a művet tartotta élete legértékesebb alkotásának, a három feltett kérdés megválaszolása helyett még több kérdést vet fel a festmény. Ma már elképzelhető, hogy ezek a kérdések hamarosan értelmetlenné válnak, vagy olyan válaszokat kapunk rájuk, amelyekre senki sem számít. És ezeknek a válaszoknak a következményeit valószínűleg a Z generáció fogja viselni.

A szerző 18 éves egyetemista; Markó Balázs / transindex.ro