h i r d e t é s

Ennyi fizetés üti egy magyar szobalány markát Ausztriában

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Ennyi fizetés üti egy magyar szobalány markát Ausztriában

2017. augusztus 02. - 13:50

Lasszóval kell fogni a takarítókat. Budapesten, Pest megyében, és a Dunántúlon alig lehet már képzett takarítót találni, de a képzettség nélküli, betanított takarítók is egyre kevesebben vannak. - írja a penzcentrum.hu.

Forrás: penzcentrum.hu

Könnyen megérthetjük, miért is van ez így: külföldön tapasztalat nélkül a sokszorosát kereshetik meg, mint amennyit Magyarországon kapnának. 

Ráadásul van előrelépési lehetőség. Cintia 3 hónap után lett szobalányból Housekeeping Supervisor, vagyis most már ő felügyeli a többi szobalány munkáját. Brigitta pedig most már a tulajdonos jobbkezeként dolgozik.

Soha nem gondoltam, hogy hotelban fogok dolgozni

 - kezdi a 25 éves Cintia, aki négy éve él Nagy-Britanniában.

Érettségi után úgy döntött, külföldön próbál szerencsét. Először Hollandiába ment, ahol két éven át dolgozott takarítónőként, ezalatt az idő alatt jól megtanulta az angol nyelvet.

Nem szerettem Hollandiát, gondoltam kipróbálom Londont.

Kijöttem és másnap már dolgoztam

 - meséli a Pénzcentrumnak. Ő egy ügynökséghez ment be az önéletrajzával, rövid elbeszélgetés után pedig már meg is kapta a címét a hotelnak, ahol másnap kezdhetett.

Hasonlóan szerezte meg első londoni munkáját György is.

Ő már alapból jól beszélt angolul és németül, korábban néhány hónapot dolgozott egy hamburgi fagyizóban. Egy fórumon látott egy hirdetést, hogy lakótársat keresnek London belvárosába. Lecsapott a lehetőségre, kiment. 320 font volt a szállás havonta, gyorsan munkát kellett találnia, hogy ki tudja fizetni.

Kinyomtatta az önéletrajzát, és sétált egyet a környéken. Beadta az összes hotelba, hostelba, és már a második napon csörgött a telefonja: felvették a lakástól néhány perc sétára található butikhotelba recepciósnak.

Nettó 1100 fontot kerestem, gyakorolhattam a nyelvet, de félév bőven elég volt 

- meséli. Végül azért mondott fel, mert Norvégiában kapott egy jobb álláslehetőséget.

Nyelvtudás nélkül nem megy

Óriási a munkaerőhiány, ha valaki dolgozni akar, azonnal el tud helyezkedni tényleg, de minimális angol nyelvtudás elengedhetetlen

 - mondja Cintia.

Ő egyébként 4 év alatt 5 hotelban dolgozott, most épp Hertfordshire megyében, Hemel Hempsteadben lakik és egy kis hotelban koordinálja és ellenőrzi a szobalányok munkáját. Azt mondja, van előrelépési lehetőség, de ahhoz jól kell dolgozni és ki kell állnia magáért az embernek.

Ő minél rövidebb idő alatt minél nagyobb tapasztalatra szeretne szert tenni, ezért időről időre jelzi az ügynökségnek, hogy váltani szeretne.

Mindig egyre nagyobb hotelekbe mentem, és mindig egyre nagyobb felelősségű munkát kaptam, egyre több pénzért

- jegyzi meg.

Soha nem merült fel, hogy hazaköltözzünk.

Egyszer general manager, vagyis hoteligazgató szeretnék lenni.

Ehhez persze folyamatosan képeznem kell magam, már elvégeztem kint egy hotel menedzsment-tanfolyamot, és szeretnék a közeljövőben megint váltani, luxushotelekbe elszegődni.

Mivel külföldi vagyok, dupla annyit kell dolgoznom mindenért, de megéri: megbecsülik a munkát

 - mondja. Azért az élet nem könnyű. Egészen mostanáig egy szobát tudtak csak bérelni az élettársával, összesen hatan laktak együtt a lakásban.

Most végre összejött annyi, hogy ki tudjunk venni egy garzont, de ezért havonta 900 fontot, vagyis több mint 300 ezer forintot fizetünk,

plusz ehhez jön még a rezsi. De a közeljövőben veszünk saját lakást - amennyi a bérleti díj, azt hiteltörlesztőre is fordíthatjuk

 - mondja. Ő most évente 22 ezer fontot, vagyis közel 7 és fél millió forintot keres. Azt mondja, szobalányként kb. 15 ezer fontot lehet keresni évente, vagyis úgy 5 millió forintot. A Holiday Inn Expressbe, ahol ő is dolgozik, most is keresnek egyébként szobalányt, óránként 7 és fél fontos, vagyis 2500 forintos fizetésért.

Viszonyításképp: Magyarországon találtunk olyan szállodát, ahol havi nettó 175-180 ezer forintért keresnek szobalányt, de van, ahol bruttó 180 ezret kínálnak napi 8 órás, bejelentett munkáért.

2014 óta mélyrepülésbe kezdtek a takarítással foglakozó hazai vállalkozások és egyelőre nincs jele a kilábalásnak - nyilatkozza alig másfél hónappal ezelőtt Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A helyzet javítására a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke idén januárban szakmai ajánlásában tett javaslatot az idei és a 2018-as nettó takarítási óradíjakra.

Ez alapján a kormányzat által bevezetett minimálbér- és garantált bérminimum emelés hatásaira tekintettel 2017-ben a nettó takarítási óradíjra 2012 forint/óra, 2018-ra 2214 forint/óra költségre tett ajánlást.

Hiába dolgozol rengeteget, egyszerűen nem tudod élvezni a szabadnapokat, nagyon drága az élet.

Ha azért van kint valaki, hogy kicsit megszedje magát, hogy félre tudjon tenni, akkor bizony össze kell húzni a nadrágszíjat

- mondja György. Ő nem vágyik vissza Londonba, de azt mondja, nem bánta meg: két műszakban dolgozott napi 8 órában, a hét öt napján, és nagyon jól megtanult angolul.

2012. decembere óta vállal szezonális munkákat Ausztriában a 37 éves Brigitta.

Találtam egy hirdetést, elküldtem az önéletrajzomat, felhívtak, beszéltünk egy keveset és fel is vettek

 - mondja. Ő egy kis panzióban dolgozik, most már a tulajdonos jobbkezeként. Szobalányként kezdte, most ő a mindenes: ha kell, a recepción van, van, hogy besegít a szobalányoknak, reggeliztet is.  Ő egyébként Karintia tartományban, Villach településen él október óta.

Az előző munkahelyeimen mindig biztosították a szállást, tehát a fizetésből arra nem kellett költeni

- mondja. Most egyébként az élettársával bérelnek egy lakást. 

Folyékonyan beszélek németül, de még így is nehéz volt a tél. A közelünkben itt a Wörthi-tó, itt nyáron mindig keresnek embert, de az a hely, ahol én is dolgozom, télre például bezár

- mondja, ott sem könnyű azért az élet. Viszont rengeteg a részmunkaidős állás azon a részen is, ahol ő lakik: kisgyermekes anyukák, nyugdíjasok is könnyen el tudnak helyezkedni, ha szeretnének. Hogy pontosan havonta mennyit keres, nem szeretné elárulni.

Annyit mond, átlagosnak tekinthető, amit kap, minimum megkeres 1100 eurót, vagyis kicsivel több, mint háromszázharminc ezer forintot keres, de ez a túlórák számától függően változhat.

Kemény nagyon: 2-3 hónapig rengeteg a munka, szabadnap van, de mondjuk egy hetes szabadságra lehetetlenség elmenni

- mondja.

Nem látok jövőképet Magyarországon. Folyékonyan beszélek németül és angolul is meg tudom értetni magam, mégsem tudom, hogyan tudnék elhelyezkedni, és ha mégis sikerülne, hogy jönnék ki a fizetésemből

- jegyzi meg. Ráadásul Ausztriában nincs feketézés: mindenkit bejelentenek, fizetik a munkavállalók után a járulékot.

 Hallani horrorsztorikat, hogy borzalmasan sok a munka, és hogy nem jól bánnak a szobalányokkal, de nekem ez idáig szerencsém volt.

Mindig jó helyre kerültem, a túlórákat kifizették, és nem hajtottak agyon

 - jegyzi meg. Most leginkább annak örülne, ha találna egy hosszú távú munkát, de ha nem így lesz, akkor sem jön vissza.

penzcentrum.hu