h i r d e t é s

Erkölcsi aggály nélkül nyomta a fideszes kampányt a plébános

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Erkölcsi aggály nélkül nyomta a fideszes kampányt a plébános

2018. január 15. - 07:53

Miként azt előre bejelentette, a hódmezővásárhelyi Szent István király plébánia vasárnapi fél 10-es szentmiséjén nyíltan kampányolt a Fidesz és annak polgármesterjelöltje mellett Németh László plébános – írta az Index.

Németh László plébános (Fidesz) - Forrás: MTI

Egyben arra buzdította a híveket, hogy ne szavazzanak a független, minden ellenzéki párt által támogatott Márki-Zay Péterre, aki egyébként az egyházközség világi vezetője. A plébános percekig sorolta, mennyi pénz áldozott a kormány a városra, az egyházra, s szavai szerint a második világháború óta nem volt olyan vezetése az országnak amelyik ennyit tett volna az oktatásért, egészségügyért, szociális ügyekért, s a könyvkiadásért.

A misén – amelyet vasárnap egyébként nem Németh László tartott, csak annak végén kért szót – részt vett a független-ellenzéki polgármesterjelölt, Márki-Zay Péter is, aki korábban "az egyház tisztasága és keresztény értékeink melletti kiállás jegyében" a misén való részvételre buzdította a helyieket. Az Index helyszíni tudósítása szerint a plébános megnyilatkozása sokaknak nem tetszett, s volt, aki szerint annak a papnak, aki "beviszi a politika mocsarába a híveit, viselnie a következményeket." Márki-Zay a mise után azt írta közösségi oldalán, hogy felemelő volt számára katolikus testvérei tömeges támogatása, majd közölte: László atya személyét a pártpolitika áldozatának tekinti, s személyesen továbbra is kitart mellette szeretetben. (nepszava.hu)