h i r d e t é s

Erkölcsi okokból mondott le a macedón igazságügyi miniszter: úgy véli az állampolgárok bizalma megrendült az igazságszolgáltatásban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Erkölcsi okokból mondott le a macedón igazságügyi miniszter: úgy véli az állampolgárok bizalma megrendült az igazságszolgáltatásban

2018. március 21. - 13:29

Erkölcsi okokra hivatkozva lemondott Bilen Saliji macedón igazságügyi miniszter - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál szerdán.

Forrás: bumm.sk

A politikus kedden késő este jelentette be döntését, amelyet azzal indokolt, hogy az állampolgárok bizalma megrendült az igazságügyben, mégpedig egy négyéves kisfiú ügyével kapcsolatban. 

A négyéves Almir Aliut 2016-ban ütötte el egy autó, amelyet az a férfi vezetett, aki a gyanú szerint korábban összeveszett a kisfiú édesapjával.

Az ügyészség először szándékos emberölés gyanújával indított eljárást a férfi ellen, ám a közelmúltban az államügyész a vádat halálos kimenetelű közlekedési balesetre módosította, ami felháborodást keltett a macedón közvéleményben. 

Bilen Saliji szerint az államügyész döntése megalapozatlan, és az emberek okkal veszítették el bizalmukat az igazságügyben, ezért kötelességének érezte, hogy benyújtsa lemondását.

(MTI)