h i r d e t é s

Évente 80 ezer új rákbeteg van Magyarországon

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Évente 80 ezer új rákbeteg van Magyarországon

2017. április 10. - 11:44

Magyarországon évente 80 ezer új rákbeteget diagnosztizálnak, és 30 ezren bele is halnak a daganatos betegség valamelyikébe – írta a hétfői Világgazdaság a nemzeti rákellenes nap apropóján.

A lap a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) tájékoztatására hivatkozva megjegyezte: Magyarországon a legköltségesebb betegségek top tízes listájára három daganatos betegség is felkerült, a leukémia, az emésztőszervrendszer rosszindulatú daganatai és a mellrák is ezek között van. Csak ezekre a betegségekre évente 175 milliárd forintot költ az egészségügyi kassza.

A lista hatodik helyén áll a vastagbélrákosok kezelése évi 33 milliárd forinttal, a nyolcadik a nyirok- vagy vérképző szervek daganatos betegségében szenvedők kezelése, ennek a csoportnak a gyógyítása évi 32 milliárd forintba kerül az egészségügyi kasszának. Az emlődaganatos betegek kezelésére évi 25 milliárd forintot költ az állam, a mellrák a kilencedik legdrágább betegség a NEAK adatai szerint – olvasható a Világgazdaságban.

A lap megjegyezte: a daganatos betegségek többsége, ha időben felfedezik, gyógyítható, de a statisztikai adatok szerint csak a lakosság 30-40 százaléka jár valamilyen szűrővizsgálatra.

Magyarországon 1993. óta április 10-én tartják a nemzeti rákellenes napot - írja a propeller.hu.