h i r d e t é s

Ezek a világ legveszélyesebb országai 2022-ben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezek a világ legveszélyesebb országai 2022-ben

2022. szeptember 30. - 06:05

Az interaktív térképen a világ minden országát meg lehet keresni, akár utazás előtt is, és meggyőződni róla, hogy mennyi veszélyes odamenni.

Forrás: travelriskmap.com

Nemzetközi kockázatelemzési szakértők által összeállított térkép, az Utazási Kockázati Térkép, mely azt mutatja meg, hogy mennyire biztonságos egy adott országba elutazni, ehhez pedig olyan szempontok szerint állapítják meg egy-egy ország biztonságát, mint a közbiztonság és biztonsági helyzet, de az egészségügyet is figyelembe veszik, akár a koronavírus sújtotta területeket is lehet vele szűrni.

A szűrések alapján a legveszélyesebb országok jelenleg Líbia, a Mali Köztársaság, Dél-Szudán, a Közép-Afrikai Köztársaság, Szomália, Jemen, Szíria, Irak, Afganisztán és Ukrajna.

A lista másik oldalán a legkevésbé veszélyes országok vannak, amely csupa európai országból áll, mint Grönland, Izland, Norvégia, Finnország, Dánia, Luxemburg, Svájc, Liechtenstein és Szlovénia.

Hogy áll Magyarország?

Országunk esetében különös a helyzet, hiszen a szomszédos Ukrajnában folyó háborúk miatt akár a kissé veszélyes kategóriába is eshetne, hiszen a kormány háborús veszélyhelyzetet hirdetett. Ehhez képest a térkép szerint egyik Ukrajnával határos országban sincs különösebb veszély - persze Oroszország kivételével. (Noizz)