h i r d e t é s

Félévenként ki kellene dobni az ágyneműt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Félévenként ki kellene dobni az ágyneműt

2015. július 27. - 13:35
0 komment

Allergénként viselkedhet

Piszok, faggyú, poratka és elhalt hámsejtek sokasága gyűlhet össze a régi párnákon - egy szakértő éppen ezért javasolja, hogy hathavonta cseréljük ki őket. Más úgy véli, hogy a poratkák akár asztmát vagy allergiát is okozhatnak, így érdemes gyakran mosni őket - írja a hazipatika.com.

Lehet, hogy a kedvenc párnánkon jobban esik az alvás, ám hosszan tartó használatnak negatív következményei is lehetnek - a félévesnél régebbi ágynemű ugyanis kifejezetten allergén, mivel piszok, faggyú, poratka és elhalt hámsejtek halmozódnak fel rajta, illetve benne.

Dr. Robert Oexman, az észak-karolinai Alvás az Életért Intézet főorvosa úgy nyilatkozott a The Huffington Post lapnak, hogy az allergénekbe nyomott arccal történő alvás akné kialakulásához vezethet. Az intézet célja, hogy mérnökök és tudósok segítségével olyan termékeket fejlesszenek ki, melyek lehetővé teszik a minél jobb alvásminőséget

Dr. Mark Neustrom, a Kansas Városi Allergia és Asztma Társaság szakértője pedig hozzátette, hogy a felhalmozódott poratkák allergiát és asztmát idézhetnek elő. Becslései szerint a népesség ötödét kitevő allergiások kétharmada mutathat immunreakciót a kárpitokban és az ágyneműben lakozó poratkákra
Dr. Neustrom kifejtette, hogy amennyiben a tünetek reggel és este erősebbek, előfordulhat, hogy a párna a ludas a dologban. A reakciót kiváltó fehérje ugyanis nem a levegőben terjed. A szakember éppen ezért rendszeres mosást és szárítást javasol óvintézkedés gyanánt. Új párna vásárlásakor pedig olyannak a kiválasztását ajánlja, mely pontosan kitölti a vállak és a fej közötti területet lefekvéskor. 

Ez alapján a hasukon és a hátukon alvók vékonyabb párnát igényelnek, míg az oldalukon pihenők vastagabbat a teljes kényelem érdekében.

 

hazipatika.com (Fotó: Ha a tünetek reggel és este erősebbek, valószínűleg a párna a ludas a dologban)

Posted by SEJT on 2015. július 27.