h i r d e t é s

Feljelenti Orbánt Hadházy Ákos

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Feljelenti Orbánt Hadházy Ákos

2017. október 10. - 18:52

"Nem tehetek egyebet, kénytelen vagyok feljelenteni a miniszterelnököt. Ő sem vádolhat senkit alaptalanul – márpedig engem korrupcióval vádolt." - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: MTI Fotó: Varga György

 

Hétfőn a parlamentben a miniszterelnök korrupcióval és lobbizással vádolta meg az LMP társelnökét.

Azonnali vizsgálatot is kezdeményezett ellene. Erre válaszolt most Hadházy

– írja a HVG.

A politikus az egészségügyben ellopott milliárdokról, egészen pontosan a dupla áron beszerzendő lélegeztetőgépekről kérdezte a miniszterelnököt.

Hadházy arról beszélt, hogy szerinte egy másik cég jóval olcsóbb árajánlatot adott, annyit pedig Orbán is elismert, hogy az ügyben közbeszerzési vita folyik. Majd korrupcióval vádolta meg Hadházyt:

Itt ülök már jó ideje, de ennél korruptabb dolgot még nem láttam. Hogy képzeli?

Orbán végül vizsgálatot kért Hadházy ellen: vizsgálják ki, hogy történhet meg, hogy valaki nyíltan lobbizik egy külföldi cégért a parlamentben.

A társelnök szerint a kormányfő egyszerre három öngólt is rúgott:

  1. ezzel az elképesztő agymenéssel nagyon sokat segített abban, hogy minél többen halljanak a lopás-sorozatuk egyik legdurvább állomásáról: a haldokló kórházaktól akarnak milliárdokat kilopni.
  2. Azt mondja, hogy én folyamatban levő közbeszerzést akarok befolyásolni. Pech, de bizony ez az eljárás már jogerősen lezárult azzal, hogy törvénytelenség miatt elkaszálta a döntőbizottság.
  3. Én semmi mást nem tettem, csak megkérdeztem, hogy kinek van igaza: Lázárnak, aki disznóságnak mondta a projektet vagy Rétvárinak, aki szerint minden rendben volt. Ha valakit vádolnia kellene azzal, hogy közbeszerzést akar befolyásolni, az Lázár, hiszen ő nyilatkozta, hogy valamit le kell vágni annak, aki így akarta a közbeszerzést buherálni.

A Független Hírügynökségnek Hadházy azt mondta, elfogadhatatlannak tartja Orbán kirohanását.

gepnarancs.hu