Az orosz szövetségi költségvetés hiánya 2581 milliárd rubelt (34,19 milliárd dollár, 1 rubel=4,73 forint) tett ki az idei első két hónapban, ami megközelítette a 2925 milliárd rubel éves előirányzatot - számolt be hétfőn az orosz pénzügyminisztérium.
Újbudán közel 9 milliárd forint értékű ingatlanvagyonra adták be tulajdonlási igényüket az egyházak, az önkormányzata vizsgálja, milyen jogi lépéseket tehet annak érdekében, hogy tulajdonjogát megvédje – olvasható az újbudai önkormányzat közleményében.
Összeomlott az orosz kőolaj behozatala Európába az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta. 2021-ben még átlagosan havi 9,5 millió tonnát importáltak az EU országok, ez tavaly decemberre alig a harmadára, 3,3 millió tonnára esett vissza. A hajós behozatal már 2022 márciusában visszaesést mutatott, a csővezetéken azonban csak novemberben kezdődött meg jelentősebb csökkenés – írta a G7.
Ha durván akarunk fogalmazni, akkor teljesen elfelejtette a demokrácia alapelveit a magyar kormánypárt, ha megengedőbbek akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy félreértelmezi a nemzetközi helyzetet, ami persze ettől még fokozódik.
Németország alig egy év alatt megteremtette a függetlenséget az orosz földgáztól, 2022 elején még 55 százalékban függtek attól - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter a kihelyezett kormányülést záró tájékoztatón.
A nyugdíjas medián 185 ezer forint vagyis az 500 eurót sem éri el. A legnagyobb nyugdíjas csoport ennyit kap egy hónapban azután, hogy idén 15%-kal emelkedett a nyugdíj. Igaz, az infláció 25%-os, és különösen jelentős a drágulás ott, ahol a nyugdíjasok a legtöbbet költenek: az élelmiszer piacon.
A 2022/2023-as tél országos átlagban a második legenyhébb volt a 2006/2007-es után 1901 óta, ugyanakkor a szokásos csapadékmennyiségnek a másfélszerese esett, amivel ez lett a kilencedik legcsapadékosabb tél a 20. század kezdete óta - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Ausztráliában és Új-Zélandon lenne az embernek a legnagyobb esélye túlélni egy esetleges apokaliptikus katasztrófát, például egy atomtámadás utáni nukleáris telet, valamint hozzájárulni az elpusztított emberi civilizáció újjáépítéséhez - derült ki egy új tanulmányból, amely a Risk Analysis című folyóiratban jelent meg a Guardian internetes oldalának csütörtöki tudósítása szerint.