h i r d e t é s

Amatőr bénázás a Malév csődje körül

Bohózat, amit az Orbán-kormány tett a Malév újjászervezése érdekében - derül ki azokból az iratokból, amelyeket a múlt héten a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet perelt ki, majd hozott nyilvánosságra.

megtekintés

Újabb Simicska-katona esett el

Az MVM Ovit Országos Villamostávvezeték Zrt. közgyűlésén az MVM mint tulajdonos indoklás nélkül visszahívta Gopcsa Péter igazgatósági tagot, akinek így vezérigazgatói tisztsége is megszűnt – erősítette meg lapunk értesülését az állami energiacsoport.

megtekintés

Vádirat: Nem is lökték, hanem rúgták az asszonyt a Combino elé

A visszaeső férfival szemben az ügyészség nem életfogytiglani, hanem határozott ideig tartó börtönbüntetést javasolt "a combinós gyilkosság" ügyében. A férfi berúgva a 4-es, 6-os villamos alá lökött egy 74 éves nőt a Margit hídnál tavaly nyáron.

megtekintés

Egy elmaradt forgatás: keserű nyílt levél a közoktatásról

Elkeseredett, a magyar oktatás állapotát jól jellemző nyílt levélben utasította el egy gimnáziumi tanár, hogy forgassanak az iskolájában.

megtekintés

Döntöttek: harminc évre titkosították a paksi adatokat

A parlament 130 igen szavazattal, 62 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta el Seszták Miklós fejlesztési miniszter javaslatát.

megtekintés

Új ősi "rejtélyes emberi" faj azonosítása rázza fel az evolúciós elméletet

Az evolúciót a tudósok a természet számos különböző szintjén figyelték meg, és amikor az ember származásához érkeztek, képesek voltak az emberi evolúció hatalmas kirakójának apró-cseprő darabjait összegyűjteni.

megtekintés

Százmilliárdos hiteltartozás nyomja a Demján-cégek vállát

A magyar állam nettó 4,8 milliárd forintért vásárolta meg az új, állami konferenciaközpont helyszínének kiszemelt telket a TriGranittól.

megtekintés

A városlakók apró házakat építettek azoknak, akiknek nincsen

Majdnem negyedmillióan osztották meg a Facebookon azt a képet, amin néhány fészernyi méretű házikó látható egymás mellett.

megtekintés

Nagy Bandó András: Orbán Viktor (FÉL) ország értékelő beszéde

Előzmények: én nem csak néztem, jegyzeteltem is a beszédet hallgatva.

megtekintés

Egyszerű vélemény a Buda-Cash botrányával kapcsolatban

A Buda-Cash az elmúlt években egy 112 fiókból álló országos hálózatot épített ki.

megtekintés

Illés Zoltán azt mondja, washingtoni nagykövet lehetett volna

A Fidesz, a kormány és Orbán Viktor politikáját mostanában előszeretettel kritizáló Illés Zoltán folytatta interjúsorozatát.

megtekintés

Bohóc ruhába öltözött NAV-sok ellenőriztek a Soroksári úton!

Vida Ildikó még mindig NAV Elnök!

megtekintés

Csődközelben a Helyi Téma

Felkerült a NAV végrehajtás alatt álló cégek listájára Vitézy Tamás jobboldali milliárdos több mint egy évtizedig működő ingyenes újságjának kiadója.

megtekintés

Viharos szél fújja el a felhőket

Ma a hidegfront mögött sok napsütésnek örülhetünk, de sokfelé erős, viharos szél fog tombolni, jelentősen rontva ezzel a komfortérzetet.

megtekintés

Végleg visszavonták a DRB Bank működési engedélyét, jöhet a kártalanítás

Miután több tízmilliárdot nem találtak bankonként, a pénzügyi felügyelet véglegesen visszavonta a DRB engedélyét – derült ki az RTL Klub híradójából.

megtekintés

Buda-Cash: hitelre esznek a beremendi gyerekek

A baranyai község pénze is a DRB Bankban ragadt.

megtekintés

Leleplező videó a Fideszes politikusok tudatlanságáról

Döbbenetes az a felkészületlenség, amit a Fidesz politikusainál lehet az utóbbi időben tapasztalni.

megtekintés

Az OBA vezetése kedden tárgyalja a DRB bankcsoport kártalanítási ügyét

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsa kedden kora reggel tárgyalja a DRB bankcsoport kártalanítási ügyét, miután a jegybank hétfőn délután visszavonta a csoporthoz tartozó kisbankok tevékenységi engedélyét.

megtekintés

Avatásra sem készül el az esztergomi vasút

Nagy nap közeleg az esztergomi vasútvonalon: vége az ígérgetésnek, most aztán tényleg visszakapják a vonatokat a főváros és Pilisvörösvár között utazók.

megtekintés

Simicska: Háború lesz és én nyerem meg!

Újabb fordulat következett be a Simicska-Orbán konfliktusban.

megtekintés

Oldalak