h i r d e t é s

Furcsa átutalásokra bukkantak a washingtoni orosz nagykövetségnél

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Furcsa átutalásokra bukkantak a washingtoni orosz nagykövetségnél

2018. január 21. - 11:02

Banki alkalmazottaknak szúrtak szemet a szokásostól eltérő kifizetések.

Robert Mueller - Fotó: Alex Wong/Getty Images/AFP

A washingtoni orosz nagykövetség több millió dollárt utalt át furcsa körülmények között házfelújítással foglalkozó cégeknek, amelyek rögtön továbbküldték azt – többek között ez derül ki azokból az iratokból, amelyek az amerikai elnökválasztásba történt állítólagos orosz befolyást vizsgáló nyomozás során kerültek elő. - írja a24.hu

2016. november 18-án 120 ezer dollárt küldött a washingtoni orosz nagykövetség Szergej Kiszljak nagykövet bankszámlájára, a közleményben pedig az állt, hogy „fizetés”. A tranzakciót a Citibank alkalmazottai gyanúsnak ítélték, egyrészt, mert az eltért a korábbi, fizetéssel kapcsolatos utalásoktól, másrészt pedig Kiszljak rögtön megfelezte az összeget és továbbutalta két másik számlára.

Aztán 2017. január 25-én egy újabb tranzakcióra került sor, amelyet a Citibank alkalmazottai már le is állítottak. Ekkor 150 ezer dollár készpénzt (ez 38 millió forintnak felel meg) akartak felvenni egy követségi számláról. Azt nem tudni, hogy a bank miért akadályozta meg a pénzfelvételt, miért találták azt gyanúsnak és miért jelentették az amerikai államkincstárnak. Ők mindenesetre továbbították az információkat az FBI-nak.

Bár a fenti ügyletek egyike sem ütközik törvénybe, ha egy banki alkalmazott olyan aktivitást észlel, amely pénzmosásra vagy más visszaélésre utalhat, azt rögtön jelentenie kell. Az pedig más megvilágításba helyezheti az eseményeket, hogy az ügyletek a Buzzfeed riportja szerint abban a nyomozásban kerültek elő, amelyet Robert Mueller különleges ügyész folytat az állítólagos orosz befolyásolásról a 2016-os elnökválasztási kampányban az Amerikai Egyesült Államokban. 

Szergej Kiszljak neve onnan lehet ismerős azoknak, akik az utóbbi egy, másfél évben figyelemmel követték az amerikai eseményeket, hogy vele is találkozott Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és Michael Flynn, korábbi amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó. Flynnek ráadásul pont azért kellett távoznia posztjáról három héttel a kinevezése után, mert kiderült, hogy nem adott megfelelően számot találkozásairól az orosz nagykövettel, illetve félrevezette Mike Pence alelnököt a megbeszélésekkel kapcsolatban. Flynn később tagadta, hogy ne lettek volna átláthatók a tárgyalások.

További részletek a 24.hu cikkében >>