"Gazember, vénember" – Ocsmányul gyalázta a pápát Bayer Zsolt
Bayer Zsolt szélsőjobboldali "újságíró", a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa Ferenc pápáról írt véleményt - írja a Propeller.hu.
Ebben az egyházfőt "demens vénembernek" és "gazembernek" titulálja.
A szerző pont a pápa korábbi kijelentését hagyja figyelmen kívül, miszerint súlyos hiba összekeverni az iszlám vallást az Iszlám Állammal, a muzulmánok ugyanis szintén elítélik a terrorszervezet tetteit, és harcolnak a működése ellen.
Ennek ellenére Bayer cikkében egyenlőségjelet tesz a terrorizmus és az iszlám közé, és kijelenti, hogy Ferenc pápa teljesen alkalmatlan a posztja betöltésére.
Az író Ferenc pápa azon kijelentésén akadt ki, amikor azt mondta: amikor kezébe veszi az újságot, minden nap arról olvas, hogy erőszakos cselekmények történtek Olaszországban. "Az egyik megöli a barátnőjét. A másik az anyósát. És megkeresztelt emberekről van szó” – hangoztatta az egyházfő vasárnap este, amikor hazautazott Lengyelországból Rómába.
Bayer szerint ez akkor is "elmebeteg állítás" lenne, ha a megkeresztelt katolikus Jézus segíts! üvöltéssel ölné meg a barátnőjét vagy az anyósát. Itt a nacionalista, szélsőjobboldali nézeteit büszkén hirdető író hosszasan sorolja, hogy milyen körülmények között lehetne egy kalap alá venni a keresztények bűntetteit az iszlám vallásúakéval, pont azt elfelejtve, amire az általa "demens vénembernek" nevezett Ferenc pápa hívta fel a figyelmet, miszerint nem lehet egyenlőségjelet tenni a terrorizmus is az iszlám vallás közé.
A teljes írást egészségügyi okokból inkább nem idéznénk.