h i r d e t é s

Göncz Árpád felkerült a térképre

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Göncz Árpád felkerült a térképre

2016. szeptember 27. - 15:14
0 komment

Göncz Árpád íróról, műfordítóról, volt köztársasági elnökről neveztek el ünnepélyesen egy városrészt a főváros XIII. kerületében kedden.

Budapest, 2016. szeptember 27. Göncz Árpád emléktáblája a néhai köztársasági elnökről elnevezett városrész névadó ünnepségén az Árpád híd pesti hídfőjénél 2016. szeptember 27-én. - MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az Árpád híd pesti hídfőjénél tartott ünnepségen Tóth József (MSZP) polgármester azt mondta: az elnevezéssel a kerület Göncz Árpád szellemisége, felfogása, életútja előtt tiszteleg. A kerület vezetője szerint a környék méltó emlékhellyé válhat, mert a következő tíz év fővárosi megújulásának központi terepe lehet.

Göncz Árpádra példaként lehet tekinteni, mert egész életében a köz ügyét szolgálta, “legmagasabb méltóságában is közember maradt” – emelte ki. Hozzátette: a néhai államfőt soha nem kísértette meg a kivagyiság, hitt abban, hogy kialakulhat értelmes politikai párbeszéd, és rangot adott az államfői pozíciónak. “Szeretnénk olyanok lenni, mint ő” – összegzett.

Tóth József kitért arra is: úgy tűnik, az eredményes politika napjainkban “a gyűlöletre épül”, Göncz Árpád azonban folyamatosan a nyíltszívűségre, az emberi jóérzésre és a tisztességre próbált hatni.

Kéri László politológus, a kerület díszpolgára arról beszélt, hogy Göncz Árpád 68 évesen lett köztársasági elnök, szűkebb, irodalmi, ellenzéki körökben ismerték csak, amikor az a történelmi kihívás érte, hogy “nagy ember legyen”. A néhai államfő pedig fölnőtt ehhez a feladathoz, majdnem hetvenévesen “Kelet-Európa egyik legjelentősebb politikusává” vált.

Úgy értékelt: nagyon jó helyen van a városközpont, mert az újlipótvárosi kritikai értelmiségi és az angyalföldi munkás szolidaritás tradíciója találkozik ezen a helyszínen. Göncz Árpád azon kevés politikusok közé tartozik, akik e két tradíciót tudták egyesíteni – fűzte hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: az ilyen gesztusokkal, mint ez a névadó ünnepség, lesz a város része Göncz Árpád és szellemisége, “egyfajta élő lelkiismeretként”. Budapest fejet hajt a rendszerváltozás folyamatában meghatározó szerepet betöltő államférfi emléke előtt – mondta, hozzátéve, talán nem ugyanúgy látják a világot minden kérdésben, de céljuk közös: jobb hellyé tenni Magyarországot.

Gulyás András, a Göncz Árpád alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta: jelképes hely a városközpont, mert a szabad magyar köztársaság első elnökének nevét viseli, akinek közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, rendíthetetlen erkölcsi tartása és szociális érzékenysége állt népszerűsége mögött. “Nem előkelő volt, hanem egyszerű és egyenes” – tette hozzá.

Az ünnepség végén a városrészt jelölő táblát és a Göncz Árpád-emlékkövet a polgármester és a néhai államfői családjának tagjai leplezték le. A megemlékezők közül többen virágokat helyeztek el az emlékkőnél.

Az eseményen részt vett mások mellett Hiszékeny Dezső (MSZP), a kerület országgyűlési képviselője, Horváth Imre (MSZP) országgyűlési képviselő, Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök, korábbi belügyminiszter, Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési képviselője, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és Suchman Tamás, aki szocialista politikusként a Horn-kormány minisztere is volt.

A Göncz Árpád városközpont elnevezés a Róbert Károly körút és a Váci út kereszteződésének közvetlen környezetét jelöli.

Göncz Árpád tavaly ősszel, életének 94. évében hunyt el. (MTI)