h i r d e t é s

Halottak ajánlják a kis pártokat?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Halottak ajánlják a kis pártokat?

2018. március 06. - 07:53

Pest megye 10-es számú monori egyéni választókerület. Igen érdekes dolog derült ki a körzetben. 

Néhány képviselő ajánlása között olyan emberek adatai is szerepelnek, akik már elhaláloztak. Ez pedig csalás illetve csalássorozat gyanújára ad okot.

A 24.hu eredt az eset nyomába és megkérdezték Ugrin Dánielt, Monor aljegyzőjét. Kérdésükre Ugrin elmondta, hogy „több kis párt” ajánlóívein találtak olyan neveket, akik nem sokkal a gyűjtés kezdete előtt elhaláloztak.

Miért fontos a rövid időintervallum? Leginkább a csalás gyanúját erősíti az a körülmény, hogy olyanok személyi adatait vették nyilvántartásba, akiknek esélyük se lett volna ajánlani senkit. Bizonyára úgy gondolták az elkövetők, hogy úgyse fogja senki megnézni a halál dátumát.

„Lapunk rákérdezett, hogy pontosan mely pártok, jelöltek adtak le halottaktól származó ajánlást, de erre nem kaptunk választ. Azt is megkérdeztük, hogy a választási szervek tesznek-e feljelentést az ügyben. Az aljegyző erre azt felelte: a választókerületi választási bizottság a jegyző tájékoztatását megvitatta, és úgy döntött, az összes jelölt nyilvántartásba vételi eljárásának jogerős lezárását követően tér vissza arra kérdésre, hogy tesz-e jogi lépéseket a „tapasztalt passzív ajánlások okán”.” /24.hu/

Ilyen esetekben  azt gondolnánk, hogy a nyomozás mindenképp eredményt fog hozni, vagy magát a jelöltet vonják felelősségre, vagy a nevében ajánlást kérő személyt. Ezt a vélelmet látszik megrontani az a tény, a 2014-es választások idején láthattunk néhány bravúros manővert.

„Feltehetően azért, mert a négy évvel ezelőtt a fél százalékot sem elért 14 párt zömmel gyorsan felszívódott, és nem lehetett bevasalni rajtuk a támogatást, még tavaly decemberben is 2 milliárd forint bírsággal tartoztak, hiába tett kilenc esetben feljelentést a számvevőszék. Egyelőre az akkori aláírás-hamisítási ügyekből se lett semmi.”

Sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy mennyire riasztó a kis pártok számára az, hogy amennyiben nem érik el az 1%-ot a listán, vissza kell fizetniük az állami támogatást.

És ezzel vissza is kanyarodtunk egy a szóban forgó halottakhoz. Nagyon is lehetséges indítéknak tűnik illetéktelenül használni fel személyes információkat a fentiek tükrében.