Harangozó Tamás szerint nem utópia a 2018-as győzelem, de ehhez teljesen új stratégia kell. Neki van: először is rendbe tenné a pártot, feltornászná a támogatottságot 30 százalék közelébe, árnyékkormányt alakítana, és ígéri, nem ő lesz a miniszterelnök-jelölt. De már erre is van alkalmas jelöltje. Interjú az MSZP elnöknek készülő frakcióvezető-helyettesével. 

• Van győztes stratégia az MSZP és a baloldal számára, de ennek a kulcsa a változás.
• Az MSZP-t a többség számára elfogadható, hiteles, tisztességes, felkészült párttá kell tenni.
• Gyurcsány Ferenc megosztja a baloldalt, és egyben tartja a Fidesz szavazóbázisát.
• A júniusi kongresszus vízválasztó: vagy az egyik utolsó lesz, vagy valami újnak a kezdete. 
• A miniszterelnök-jelöltnek olyannak kell lennie, aki a politikai oldalakon túl is integrálni tud. 

Az MSZP-nél még indulni kell az elnöki posztért, és győzni, nem pedig sorsolják a lehetőséget, mint a nemzeti lakáslottónál. Indul a pártelnökségért a júniusi tisztújításon? 

Igen. 

És győzni fog?

Mindenképpen! Ha a többség mellém áll, akkor azért. Ha nem, akkor pedig azért, mert világossá válik már most júniusban, hogy milyen sorsot szán magának ez a párt. Ugyanis én nem valaki ellen akarok elindulni, hanem azért, mert hiszem: van alternatívája annak, amit az MSZP ma tud nyújtani, és most képes az ország előtt képviselni. 

Van győztes stratégia az MSZP és a baloldal számára, de ennek a kulcsa a változás. Radikális változás, amit magunkon kell kezdeni. Ma az egész politikai elit morálisan teljesen szétvert állapotban van a társadalom szemében, és – ha tetszik, ha nem – az MSZP ennek a része. Akkor viszont adódik a kérdés: miért csináljuk ezt az egészet? 

Az említett érzést már megszokhatta az MSZP. Miért nem tette fel korábban senki ezt a kérdést?

Volt, aki megpróbálta, de nem tudta végigvinni, és vannak, akiknek valamiért jó így, ahogy van. Egy biztos: az MSZP idén júniusi kongresszusa vízválasztó lesz a párt életében. De visszatérve az előző gondolathoz: aki a miért csináljuk kérdésre azzal válaszol, hogy neki jár még négy év a parlamentben, azzal nekem nincs dolgom. Akik viszont hozzám hasonlóan hisznek abban, hogy az önmaguk sorsán változtatni képtelen milliókért érdemes dolgozni, küzdeni, azok az én szövetségeseim – az MSZP-n belül is, és azon kívül is. Az a küldetésünk 2018-ra, hogy Orbán Viktor országlását megtörjük, leváltsuk az illiberális diktatúrát, és visszaadjuk az embereknek a Magyar Köztársaságot. A mai rendszer alternatívája nem egy még szélsőségesebb, megosztó politika, hanem egy olyan ország, ahol a pártlojalitás helyett újra a tehetség, a szorgalom és a hozzáértés szabja meg, hogy kiből mi lehet, de közben segítő kezet nyújt mindenkinek, aki önhibáján kívül képtelen egyről a kettőre jutni. 

Ezt jó pár éve mondja az MSZP, mi ebben az új, választóként miért szavazzak a szocialistákra? 

Itt jön a lényeg. Mára a társadalom széles rétegében megfogalmazódott az, amit a március 15-i több tízezres Kossuth téri demonstráción is tapasztalhattunk: ebből elég! Csakhogy – legyünk őszinték –ebből nem következik az, hogy tömegével az MSZP-t támogatnák azok, akiknek elegük van Orbán rendszeréből. Ha be akarjuk teljesíteni a küldetésünket, amiben hiszünk, akkor magunkkal kell kezdeni a munkát. Az MSZP-t újra a többség számára elfogadható, hiteles, tisztességes és felkészült párttá kell tenni. Ehhez elengedhetetlen leszámolni párton belül a túlélésről, az egyéni ambíciókról és a párt elárulásáról szóló jelenségekkel. Morálisan felőrölte az MSZP-t, hogy a háttérből a szálakat rángató emberek irányítják úgy ezt a pártot, hogy közben semmilyen felelősséget nem vállalnak. Ebből kell kitörni, és ezért kell egy olyan vezetőséget választani, amelyik nem csak eljátssza, hanem valóban vezeti is ezt a pártot.

Aki pedig tenni akar azért, hogy 2018-ban ez egy győzelemre esélyes párt legyen, az ne vonuljon hátra, ne üljön ki zsűrizni, hanem akármilyen poszton, de cselekedjen. Ezen túlmenően az MSZP egészen addig nem tud kitörni a középpárti státusból, amíg el nem számol az elmúlt 26 évével: kimondjuk például, hogy melyik döntésünk vállalható, és melyik nem. Ezen túl kell esni. A múltunk része például Gyurcsány Ferenc is. 

Akkor essünk túl rajta: ő a vállalható vagy a vállalhatatlan kategória?

Gyurcsány Ferenccel nem megy. Ő akarva vagy akaratlanul egyszerre két dolgot teljesít: megosztja a baloldalt, és egyben tartja a Fidesz szavazóbázisát. Így egészen biztos, hogy vele választói többséget elérni nem lehet. De aki nem arra tette fel az életét, hogy egyetlen politikus sikerét, jólétét szolgálja, hanem valóban változást akar Magyarországon, annak a mi ajtónk nyitva áll. 

Egy Gyurcsány nélküli DK-val hajlandó lenne összefogni az MSZP? 

Itt alapvető, koncepcionális félreértés van. Ez bizonyára abból adódik, hogy három lehetséges forgatókönyv, álláspont kering régóta, és ebből nehéz kitörni: az egyik az előválasztás, a másik egy választási párt, a harmadik pedig az, hogy majd mi egyedül megoldjuk. Én viszont ajánlok egy negyedik opciót, ami 2018-ra győztes stratégia lehet nemcsak az MSZP-nek, hanem az egész magyar baloldalnak. Egy olyan szövetség jöhet létre, amely képes lehet legyőzni a jelenlegi kormánypártokat. 

Megveszünk a kíváncsiságtól, de előbb árulja el, az első három forgatókönyv miért nem jó?

Az előválasztás kontraproduktív eszköz, mert egy-egy jelölt többet veszíthet vele, mint amennyi hasznot hajt ez a forma. Ott, ahol működik, sem pártok közötti, hanem párton belüli versenyről szól, de sokkal nagyobb gond, hogy a mai Magyarországon ez egyszerűen kivitelezhetetlen, és lássuk be, nincs is végiggondolva. Újabb terepe lehet a nyilvános acsarkodásnak, széthúzásnak, arról nem is beszélve, hogy a politikai ellenfelek könnyen széttrollkodhatják. 

A választási párt mint forgatókönyv semmiben nem különbözik a 2014-es közös ellenzéki listaállítástól. Ugyanaz az őrület, politikai izmozás ismétlődne meg, mint akkor, és megint nem a programról szólna a kampány, ez teljes öngyilkosság. A harmadik lehetőség életképtelenségét talán nem is kell magyaráznom: az, hogy az MSZP-t a jelenlegi formájában igyekszünk egy picit jobban csinálni, mint eddig, és ez sikerre visz, ebben én nem hiszek. Ez legfeljebb arra jó, hogy az MSZP belavírozza magát az új Országgyűlésbe. Ezért mondom, hogy a mostani kongresszus vízválasztó lesz: vagy ennek a pártnak az egyik utolsó kongresszusa lesz, vagy valami újnak a kezdete. Mert az emberek nem fognak tovább várni arra, hogy észhez térjen az MSZP, hogy legalább szavazhassanak rá. Ha tehát júniusban az lesz a döntés, hogy csak egy kicsit próbáljuk jobban csinálni, akkor a lengyel baloldal útjára lépünk, mert a tömegek egyszerűen kiszavaznak minket, és talán már a parlamentbe jutás is csak álom marad. Ez reális forgatókönyv. Én 36 évesen nagyon örülnék, ha ráérnék még, de nem lesz több dobás, nem lesz több lehetőség. 

Hát nem lennénk most az első három forgatókönyv híveinek helyében. De mi lenne az említett Harangozó-féle negyedik, üdvözítő megoldás? 

Legelőször is a pártnak rendeznie kell a sorait: vissza kell szerezni a bizalmat, előbb a szűkebb környezetében, majd egyre szélesebb körben is. Nem untatnám a szükséges belső, szervezeti változtatásokkal, egy a lényeg: professzionális, gyorsan reagáló párttá kell válni, amiben lehet bízni, és a legfontosabb: amihez érdemes csatlakozni. Ez pedig nagy különbség az említett első három forgatókönyvhöz képest: belátva azt, hogy egyedül nem megy, de nem megy a szervezetek közötti tárgyalással sem, az lesz a megoldás, hogy kinyitjuk a pártot. Lehessen, és legyen is érdemes csatlakozni az MSZP-hez akár más pártból, akár szakmai körökből, a civil életből, a gazdaság világából vagy éppen a szakszervezeti szférából. Ha a párt 1994-es nagy sikerét nézzük, amikor egymaga 50 százalék fölötti eredményt ért el a választáson, abban nagy szerepe volt annak, hogy komplett, egymagában százezreket tömörítő társadalmi szervezetekkel – MSZOSZ, Agrárszövetség – nemcsak megegyezni tudott, hanem képes volt kicsit hátrébb lépni, terepet és lehetőséget adva azoknak a szakembereknek, akik hitelesen tudtak a választókhoz szólni. Ez már egy árnyékkormány létrehozását is jelenti. 

Az árnyékkormány élén az MSZP elnöke állna leendő miniszterelnök-jelöltként? 

Ha én leszek az MSZP elnöke, akkor garantálom, hogy az árnyékkormányt vezető miniszterelnök-jelölt nem a párt elnöke lesz. 

Nocsak. Kevés elnökjelölt kampányolt eddig az MSZP-ben azzal, hogy becsszó, nem akarok miniszterelnök-jelölt lenni. 

Az ok nagyon egyszerű: az MSZP elnökének most személyében is olyan karakternek kell lenni, aki világosan, egyszerűen fogalmaz, keményen, következetesen tudja vezetni a pártot, és vissza tudja adni a hitet és a reményt a tagságnak is. Pedig egy ilyen világban erőteljes és konfrontatív politikai vezetésre van szükség, amelyik a párton és a baloldalon belül képes összefogni minden szereplőt. Ezzel ellentétben a miniszterelnök-jelöltnek olyan embernek kell lennie, aki a politikai oldalakon túl is integráló személyiség. 

Az árnyékkormány többi tagjánál pedig meg kell találni az egyensúlyt a csak MSZP-sek és a kizárólag szakértők között. A szocialista párt ma sok területen, de közel sem mindegyiken rendelkezik jó szakemberrel, viszont az sem jó, ha tisztán külsősökből álló szakértői kormánnyal vágunk neki a választásnak. Az a párt ne is induljon, akinek nincs egyetlen olyan tagja sem, akiről legalább maga elhiszi, hogy rá lehetne bízni egy tárcát. 

Az új modellben tehát konfrontatív vezetőként, elnökként ön lenne a párt ökle, de ki lenne az új szavazók százezreit szállító integráló személyiségű miniszterelnök-jelölt? 

Szerintem Botka László erre alkalmas lenne.

Botka László a pártban eddig inkább úgy volt ismert, mint akit már többször kértek fel elnökjelöltnek és miniszterelnök-jelöltnek is, de sosem vállalta, mondván: marad Szegeden, polgármesterként sikeres, ott akar újrázni. Eddig be is jött neki, miért adná ezt most fel? 

Nem ma kell erről dönteni. Úgy kell a következő másfél évet végigcsinálni, hogy valódi alternatívája legyünk a Fidesznek, a párt támogatottsága közelítse meg a biztos pártválasztók körében a 30 százalékot, és akkor már nemcsak Botka Lászlót lesz könnyű meggyőzni, de magától megjelenik még vagy fél tucat külsős miniszterelnök-jelölt, aki szívesen vállalná a feladatot. 

A következő másfél év tehát az építkezésé? Mintha ezt ígérte volna Tóbiás József is, amikor elnökké választották, mégsem a párt támogatottsága nőtt, hanem a vele szembeni elégedetlenség. Mit rontott el? 

Erről őt kellene megkérdezni. Tóbiás Józsefet a párt egy alku részeként választotta utódnak, miután az előző elnök lemondása miatt kényszerhelyzet állt elő. Ő ezt elvállalta, amiért köszönet illeti. És éppen ezért, ha nem ő lesz az elnök, akkor sem lehet elengedni a kezét. Ez is fontos része a morális változásnak. Mindenesetre a párt formális és informális vezetése már megint teljesen elvált egymástól. Ez okozza leginkább a párt kommunikációs zavarait, következetlenségeit és a kívülről is érezhető bizalmatlanságot és megosztottságot. 

Akárhogy is, Tóbiás József júniusban várhatóan újraindul az elnökségért, bejelentkezett már Szanyi Tibor, indulóként emlegetik Molnár Gyulát, továbbá színre lépett ön. Mivel akarja meggyőzni a kongresszusi küldötteket arról, hogy a Harangozó-vízió hozza csak vissza a sírból az MSZP-t?

Azt tapasztalom, hogy a tagságban óriási igény van arra a változásra, amiben hiszek. Az emberek pontosan látják és érzik, hogy valamit nagyon máshogy kell csinálnunk, ha nyerni akarunk. Persze nem a tagok, hanem a küldöttek választanak, úgyhogy őket is meg kell győznöm. De az, hogy végül kit fognak választani, az nem a jelöltek sorsáról, hanem a párt jövőjéről szóló döntés lesz. 

Ha győzök, akkor mindent fel fogok tenni arra, hogy ezt végigcsináljuk: minden hitemet, erőmet, tisztességemet. Világos, tiszta felelősségi viszonyokat, elszámoltatható vezetőket, teljesítményt, odaadást, tisztességet és együttműködést akarok. Ez lesz az alapja minden változásnak. 

origo.hu