A Magyar Nemzet információi szerint nagy értékű költségvetési csalás miatt indulhat nyomozás az Uber ellen Budapesten. A cég eközben tudatta, ezentúl csak olyan sofőrök regisztrálhatnak náluk, akiknek van adószámuk, ez azonban a taxisszakszervezet elnöke szerint még kevés a legális működéshez.
A KSH adatai a fordítottját mutatják, mint amit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állít. A bolti, áruházi kiskereskedelemben ugyanis nem nőtt év közben az alkalmazottak száma 2015-ben - hívja fel a figyelmet a Blokkk.com.
Ma élesíti új programját az NGM, amellyel több tízezer közmunkást segítene vissza az elsődleges munkaerőpiacra. Ám nem csak a megelőző egyeztetések és piacfelmérés maradtak el, hanem a beígért képzési programok is ismeretlenek.
Szinte egyszerre jelent meg két látszólag nem összetartozó hír a napokban: A Habony Árpád érdekeltségébe tartozó cégek szakítottak legtöbbet a (az egyébként teljesen értelmetlen) Paks II beruházást népszerűsítő kampányból, illetve, hogy az Andy Vajna felségterületévé vált TV2-nél megkezdődtek a tisztogatások.
Az elmúlt két évben több mint 10 ezer migránsgyerek tűnhetett el (a statisztikában migránsnak hívnak mindenkit, aki eljött otthonról, belépett Európába és beadta a menekültkérelmet vagy nem, mindegy, hogy háború elől menekül, vagy csak jobb életkörülményeket akar), miután megérkezett Európába – jelentette az Europol.
A kínai kormány a 2016-2020 közötti új, 13. ötéves terv keretében 3800 milliárd jüant (577 milliárd dollárt) tervez vasútfejlesztésre fordítani. A tervet még a márciusban ülésező parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Január elsejétől változott a lakóingatlan átalakításához kapcsolódó akadálymentesítési támogatás összege és igénybevételének lehetősége is. A támogatást már nemcsak egyszer lehet igényelni, hanem tízévente újra, összege pedig az eddigi 150 ezerről január elsejével 300 ezer forintra nőtt - olvasható a szaktárca közleményébn.
Az eddig elkelt 130 ezer hektár állami földterület csaknem kétharmada fideszes politikusok, családtagjaik és bizalmasaik, illetve egykori állami gazdasági vezetők, agrár-nagyvállalkozók kezére került. Olykor nagyon kedvező feltételekkel, messze az országos átlagár alatt.
Nem gyarapodott Orbán Viktor ingatlanvagyona, banki tartozása viszont csökkent a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint, amelyből az is kiderül, hogy 5,5 millió forint bevétele származott könyvkiadásból - írja az MTI.
Orbán Viktor megérkezett Jakartába: nagyon meleg van és virágfüzéreket aggattak a nyakába.
Kétszeres jövedelem, duplaannyi internet-előfizetés – Északnyugat-Magyarország egyre jobban elhúz, miközben a Dél-Dunántúl és az északkeleti országrész a reménytelenségbe hullik. E „szabály” alól csak kevés térségnek adódik kitörési lehetőség.