1950-ben a híres asztrofizikus, Enrico Fermi, egy kötetlen ebéd során kollégáival mélyreható kérdést tett fel: Hol vannak a világegyetem lakói? Más szóval, ha rendkívül nagy a valószínűsége annak, hogy valahol fejlett földönkívüli civilizációk léteznek, miért nem találtunk bizonyítékot rájuk?

Legalábbis így szól a történet. De a körülményeitől függetlenül, ez a kérdés – amelyet ma Fermi-paradoxonként ismerünk – azóta is foglalkoztatja a kutatókat. Egy új , még nem lektorált tanulmányában Robin Cordet asztrofizikus a „radikális hétköznapiságot” javasolja lehetséges magyarázatként.

Cordet, a Baltimore megyei Marylandi Egyetem vezető kutatója, aki a NASA Goddard Űrközpontjában dolgozik, azt sugallja, hogy a galaxisban szerény számú idegen civilizáció él, amelyek nem sokkal fejlettebbek a miénknél. Mivel technológiájuk hasonlóan korlátozott, egyik civilizáció sem képes érzékelni a másikat.

„Az ötlet az, hogy fejlettebbek, de nem sokkal fejlettebbek. Olyan, mintha egy iPhone 42-nk lenne egy iPhone 17 helyett” – mondta Corbet a The Guardiannek . „Ez lehetségesebbnek, természetesebbnek tűnik, mert nem javasol semmi nagyon szélsőségeset.”

Egy alternatív magyarázat a „nagy csendre”

A Drake-egyenlettel – egy olyan képlettel, amely becsli a Tejútrendszerben található rádiójelek sugárzására képes civilizációk számát – végzett számítások arra utalnak, hogy jó néhánynak léteznie kell. Civilizációnk évtizedek óta sugároz rádiójeleket, így tudjuk, hogy a Drake-egyenlet válaszának legalább egynek kell lennie. Még radikálisabb módon, az asztrofizikusok azt feltételezték , hogy csillagászati ​​​​skálákon viszonylag rövid időbe telne, mire a fejlett civilizációk elterjednének az egész galaxisban.

Egy alternatív magyarázat a „nagy csendre”

A Drake-egyenlettel – egy olyan képlettel, amely becsli a Tejútrendszerben található rádiójelek sugárzására képes civilizációk számát – végzett számítások arra utalnak, hogy jó néhánynak léteznie kell. Civilizációnk évtizedek óta sugároz rádiójeleket, így tudjuk, hogy a Drake-egyenlet válaszának legalább egynek kell lennie. Még radikálisabb módon, az asztrofizikusok azt feltételezték , hogy csillagászati ​​​​skálákon viszonylag rövid időbe telne, mire a fejlett civilizációk elterjednének az egész galaxisban.

Corbet számára ezek a lehetőségek szélsőségesnek tűntek, ezért úgy döntött, hogy más kérdést tesz fel: Mi van, ha a civilizációknak van egy természetes technológiai korlátjuk, amely megakadályozza őket abban, hogy elég fejlettek legyenek ahhoz, hogy kimutatható technológiai aláírásokat hozzanak létre, vagy hogy minket észleljenek?

A galaxis unalmasabb lehet, mint gondolnánk

Corbet hipotézise szerint az emberiség a technológiai fejlődés felső határának közelében lehet. Az idegen civilizációk hasonló szintre juthatnak, soha nem juthatnak el elég messzire ahhoz, hogy könnyen észlelhessék vagy kapcsolatba léphessenek másokkal.

Ez az elképzelés, amelyet radikális mundanciális elvként ismerünk, azt sugallja, hogy az idegen társadalmak nem hatalmas űrstruktúrákat építenek, és nem fénysebességgel utaznak. Ehelyett valószínűleg nagyon hasonlítanak ránk – és ugyanolyan korlátozottak abban, hogy képesek-e másokat találni a galaxisban. És így is maradnak, idővel elveszítve érdeklődésüket a kozmikus felfedezés iránt.

Még ha ez a hipotézis helyes is, ez nem jelenti azt, hogy soha nem fogunk földönkívüli civilizációra utaló bizonyítékokat találni. Tanulmányában Corbet kifejti, hogy egy technológiailag hétköznapi világ továbbra is kimutatható lehet a szivárgó sugárzás révén, és egy ilyen felfedezés „nem lehet túl messze”, ha a rádióteleszkópok tovább fejlődnek.

De ne izguljunk túlságosan. „Bár ennek sok szempontból mélyreható következményei lennének, lehet, hogy nem vezet hatalmas technológiai szintnövekedéshez, és némileg csalódottá tehet minket” – vonja le a következtetést Corbet. (Gizmodo)

Címlapkép: A Vera C. Rubin obszervatórium látképe a Virgo halmazról © NSF-DOE Vera C. Rubin Obszervatórium