h i r d e t é s

Internet a felhők között

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Internet a felhők között

2017. október 18. - 12:37

Néhány évvel ezelőtt általános gyakorlat volt az utasszállító repülőgépeken kikapcsoltatni a mobiltelefonokat, elvágva az út közbeni kommunikáció lehetőségét. Ez azonban változóban van: már egyre több légijáraton fedélzeti wifi működik, amire az utasok is csatlakozhatnak. 

Több mint húsz évig, egészen a 2010-es évek elejéig szabály volt minden utasszállító repülőgépen, hogy az elektromos eszközöket kötelezően ki kell kapcsolni. Elsősorban azért, hogy ezek adatforgalma nehogy zavart okozzon a gép műszereinek működésében és a pilóták kommunikációjában. 

A változás 2013 körül indult meg. Előbb az amerikai, majd az európai repülésbiztonsági ügynökségek is engedélyezték a telefonok, táblagépek, e-könyv olvasók és más eszközök használatát, repülési módba állítva. 

Az úttörő légitársaságok azonban szintet léptek azóta: az utasok már nem csak az eszközeiken lévő alkalmazásokat használhatják, hanem wifin keresztül internetezhetnek is.

A repülőgépek fedélzetén a földi mobilinternet- és wifi-hálózatok többnyire nem érhetőek el, mert ezek – érthető okokból – csupán száz-kétszáz méteres magasságig sugároznak.

Bár technikailag lehetséges, de észszerűtlenül drága lenne olyan földi rendszer kiépíteni, amely a tízezer méter körüli utazómagasságokon is folyamatos hozzáférést tud biztosítani.

A légitársaságok ezért egy kézenfekvő megoldást választottak, a műholdas internetet

 – avatott be a technikai részletekbe Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője.

A repülőgépekre egy speciális antennát szereltek fel, amely menet közben úgy pozícionálja magát, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjon egy kommunikációs műholddal.

Az utasok laptopjai, telefonjai és a földi szerverek között így a műholdon közvetíti az adatforgalmat. A technológia rendkívül stabil és a sebességre sem lehet panasz, akár nagy felbontású videókat is zökkenőmentesen lehet streamelni a gépeken.

A régebbi repülőgépeket az antenna felszerelése és a szükséges kábelek miatt át kell kissé alakítani, hogy wifi-képesek legyenek. A modern típusok – mint az Airbus A380 vagy a Boeing Dreamlinere – legtöbb példánya azonban már eleve ezekkel az eszközökkel jön ki a gyárból.

A fedélzeti wifit számos, Budapestről is repülő légitársaság használja már most, mint például a Lufthansa, az Emirates vagy az Air France-KLM.

A legnépszerűbb fapados gépeken egyelőre még nem terjedt el, de várhatóan hamarosan ezek a cégek is megteremtik a feltételeit, így a mostaninál is többen tölthetik netezéssel a repülés óráit

– vetítette előre a jövőt a szakértő.