Ma, 2016. február 19-én, majdnem 200 évvel később a helyzet hasonló. Ismét szakemberhiánnyal és rettenetes körülményekkel küzdenek az egészségügyi dolgozók és ezt megszenvedik a betegek is.

A méltatlan helyzet ellen számtalan fórumon és formában felszólaltak mind az ápolók, mind az orvosok, de a kormányzat immár 6 éve csak felületes látszatintézkedésekkel, forrásátcsoportosításokkal, összevonásokkal igyekszik elfedni a problémákat, ahelyett, hogy a megoldásra törekedne, külföldre üldözve ezzel több ezer szakembert. A betegek biztonsága és gyógyulási esélye ezzel egyre romlik.

Az itt maradt szakemberek nagy részére emberfeletti terheket ró az ellátás biztosítása, amit az ágazat vezetői nem hajlandóak elismerni, sőt végtelenül cinikus módon van merszük azt mondani – Tuzson Bence (Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára) szavait idézve - 

„Akinek nem elég az alapellátás, menjen magánorvoshoz.”

Persze az már más kérdés, hogy ezt a legtöbb magyar család nem engedheti meg magának.

Az Alkotmány 2011-ben történt Alaptörvénnyé lealacsonyítása óta tudjuk, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés ma már nem joga a magyar állampolgároknak, pusztán főúri kegy.

A kormányzati nyilatkozatokból és intézkedésekből pedig jól látszik, hogy ezt komolyan is gondolják.

Én pedig azt mondom, hogy egy felelős, magát nemzetinek valló kormány ezt nem engedheti meg magának a népével szemben.

A magyar türelmes nép, de mindennek van határa.

Az oktatásban már elérkeztünk erre a határra.

Itt az ideje, hogy az egészségügy is keményen kiálljon magáért és a betegekért!

Kedves kollégáim!

Nincs mitől félnünk, ha egységesen lépünk fel a megalázó körülmények ellen.

Gondoljunk Kossuth Zsuzsannára, aki egy jóval elmaradottabb korban és az őt ért csapások és nehézségek ellenére is küzdött azért, amiben hitt.

Ma egy fecske nem csinálhat nyarat, de sok igen.

Legyetek bátrak!