A letelepedési kötvényektől Janez Janša választási sikeréig: minden eddiginél közvetlenebb bizonyítékot talált a Szabad Európa arról, hogyan segítik a magyar kormány legbelsőbb köreiből elinduló összegek egy külföldi párt választási kampányát.
A soros EU-elnökséget ellátó ország kormányfőjeként Janez Janša azt a benyomást keltette, hogy az unió nevében tett a hétvégén erőteljes, az iráni kormányt elítélő nyilatkozatot, ami ellen Teherán azonnal tiltakozott. Az EU külpolitikai főképviselője utóbb kénytelen volt leszögezni: Janez Janša külpolitikai ügyekben csak Szlovénia nevében beszél.
Az Orbán-kormány számára felüdülés lehet a mostani félév, hiszen Portugáliától a soros elnökséget Szlovénia vette át az év második felére, és szinte biztos, hogy magyar szempontból teljesen más időszakra számíthatunk, mint az előző volt. - írja a 24.hu
Kétoldalas, költői képekkel teletűzdelt figyelmeztető levelet küldött állam- és kormányfő kollégáinak kedden a szlovén miniszterelnök, amelyben burkoltan arra figyelmeztetett, hogy ha az uniós vezetők nem engednek a magyar és lengyel követeléseknek a jogállamisági vitában, akkor a britek után újabb tagállam távozhat az EU-ból. - írja a Portfolio
Nem elég, hogy Janez Janša szlovén kormányfővel szemben állandósultak a tiltakozó megmozdulások a független média, illetve az igazságszolgáltatás elleni folyamatos támadásai miatt, most akár koalíciós válsággal is meg kell küzdenie.
A szlovén kormány a koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét - jelentette be Janez Jansa miniszterelnök kedden, amikor ismertette a kabinetnek a járvány okozta nehézségek ellensúlyozására indított gazdaságélénkítő csomagját.