Jogerős: harmadszor is hazudott a Fidesz a Helsinkiről
Ezúttal a kormánypárt mellett Halász János frakcióvezetőnek kell bocsánatot kérnie és fizetnie a jogvédő szervezetről terjesztett hazugságok miatt. - írja a nepszava.hu.
Harmadik perét nyerte meg jogerősen a Helsinki Bizottság a Fidesszel szemben.
Az újabb perre azért volt szükség, mert Halász János frakciószóvivő tavalyi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a civil szervezet törvénysértő módon, nem átláthatóan működik, a Magyar Hírlap közérdekű adatigénylését figyelmen kívül hagyva titkolózik a vagyonáról és az általa pénzelt ügynökökről
- írja közleményében a Helsinki.
Tette mindezt Halász úgy, hogy a Magyar Hírlap napilap 12 nappal azelőtti közadat-igénylésére a Helsinki Bizottság időben és teljes körűen válaszolt (felelete megtalálható a honlapján), de a gazdálkodási adatait és működését az adatigényléstől függetlenül is bárki megismerheti az egyesület honlapján. Halász állításának és a Fidesz „tájékoztatójának” tehát nem volt ténybeli alapja - ahogy a korábbi két esetben sem.
A Helsinki Bizottság ezek után fordult bírósághoz. Első fokon a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Fidesz valótlanságot állított és megsértette az egyesület jó hírnevét. Az egyesületnek 400 ezer forint sérelemdíjat ítéltek meg, de Halász János megúszta felelősségre vonás nélkül, mert az indokolás szerint a szóvivő nem felel a megbízója magatartásáért.
Halász állításai a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú jogerős ítélete szerint sem igazak – a bíróság pedig szerdán nemcsak a Fidesz, hanem a fraqkcióvezető felelősségét is megállapította; a pártnak és Halásznak bocsánatot kell kérnie a civil szervezettől, valamint 400 ezer forintos sérelemdíjat és mintegy 400 ezer forint perköltséget kell fizetnie. A bíróság arra is felszólította a pervesztes alpereseket, hogy tartózkodjanak a további jogsértésektől.