Az általános látképet elrontja a térkövek között feltörekvő gaz. Ez ellen nem könnyű a védekezés, mert a gyomnövények pontosan a szívósságukról ismertek, ezért képesek oly sok helyen felütni a fejüket és mostoha körülmények között is kitartani.
Eddig legkevesebb három mozgáskorlátozott nem tudott szavazni a 18. kerületben.
Hanem az, hogy tavaly például félmilliárd forintot költöttek el a közterületeink fenntartására. Ennyi pénzből semmit sem sikerült javítania az Önkormányzatnak a város közhangulatán. Kivétel ez alól talán az a néhány alvállalkozó, akihez ebből több, mint 300 millió forint került.
Út nincs, de bazilikás tábla van.
Éppen a lánya óvodájától szeretett volna elindulni, amikor útját állta egy szürke autó, amelyet Nagy Attila, a közpénzekből is gazdálkodó, az Esztergom újságot is kiadó Zöld-Út Kft. valamint Eszköz Kft. városi cégek ügyvezető igazgatója vezetett.
2,5 millió forinttal támogatja Esztergom Önkormányzta azt a 2019. június 7-10. között megrendezésre kerülő rendezvénysorozatot, amelyet a szervezők így reklámoznak: "Szabadságokat kivenni, pünkösdi mozijegyeket lemondani, mert ezt nem lehet kihagyni !"
Hónapok után végre sikeresen leaszfaltozták egy csőrepedés nyomát.
Gyakran elhangzik a kérdés „Szent István városában”, „hol a pénz”? Ez egy nagyon jó kérdés, tekintettel arra, hogy a magyar települések között Esztergom előkelő helyen szerepel, ha az iparűzési adóbevételeket nézzük. Nagyságrendileg 20 milliárd forint alsó hangon az az iparűzési adóbevétel, amelyet csak a Suzuki autógyár fizetett be eddig a város kasszájába. Tehát még egyszer a kérdés, hol a pénz? Mire költődött és költődik el? Hol látszik városunkon ez a sok-sok milliárd forint?
A nemrég újrakault fideszes ifjúsági szervezet is kampányolásba kezdett.
Sajnos nem az első éjszaka telt viharosan az elmúlt napokban.
Nagykanizsán egy társasház udvarán nyílik a hóvirág