A több évtizedes kiemelkedő szakmai munkát végző igazgatót, Lukács Lajost, egy alkalmatlan Fidesz párttagra cserélte le.

A városban terjedő pletykák szerint Lukács azzal rúgta el a pöttyöst végleg, hogy egy befolyásos városi hivatalnok kérése ellenére nem rúgott ki egy népszerű tanárt. A szülők, a tantestület és a diákok mind a volt igazgató mellett álltak ki. Az új igazgatóval szembeni elégedetlenség nemcsak a pályázatában lévő helyesírási hibák és a szakmai nonszensz kijelentések miatt alakult ki, hanem mert annyira idős, hogy a jogszabályok szerint nem is tudja kitölteni a következő öt éves ciklust. Hiába jött létre nagy létszámú támogatói mozgalom Lukács mellett, hiába voltak a vidéken óriási létszámúnak tűnő szolidaritási tüntetések és petíciók, hiába fordultak a szülők a város és a Minisztérium felé, a hűbériség felülírt minden ésszerű és érték alapú érvet. Az utolsó döntési lehetőség most a KLIK-nél, illetve az azt felügyelő Balogh miniszternél van. A polgári értékrendet választja-e a Polgári Magyarország Alapítvány elnöke, vagy a provinciális hűbériség működésére bólint rá?

A Bányai nekem is az Alma Materem. Sokáig nem szóltam az ügyben csak figyeltem, mert ismertem a helyi kiskirálynők működését, és tudtam, hogy ha politikai ügy lesz belőle, akkordafke felszámolják az értékalapú oktatói műhelyt. Más politikai erők nem voltak ennyiretapintatosak. Most azért írok, mert nem csupán az adott intézmény, hanem az ott képviselt szellemiség került veszélybe, és egyre több helyen veszi át a szabad gondolkodás helyét a hűbéri bólogatás.

Nem azért kiemelkedő a Bányai, mert stabilan ott van a legjobb vidéki gimnáziumokrangsorának élmezőnyében évtizedek óta, hanem mert nem a tankönyvi tudás volt a legfontosabb, amit a Bányaiban elsajátítottunk. Magyar órán az olvasás szeretetét és a szabad gondolkodást tanultuk a tankönyvi értelmezések helyett. A matematika a problémák felismerésének és megoldásának a tudománya volt a szemünkben, nem a bebiflázott tételeké. A történelem óra nem az évszámokról szólt, hanem az események mögötti társadalmi és gazdasági folyamatok felismeréséről. Mivel a fizika tanár gyorsan rádöbbent, hogy az osztály 90%-át nem érdekelte a tananyag, ezért természettudományos érdekességeket és életbölcsességeket hallgattunk éveken át a kötelező minimumon túl. A tornászlányok úgy lettek országos bajnokok, hogy minden egyes délután napestig gyakoroltak az aulában. Azért az aulában, mert a kosaras fiúk a röplabda pálya méretű „tornaszobában” készültek a diákolimpiai bajnoki címekre. Nem kellett mindennapos testnevelés, se óriási stadion, csak néhány tornatanár, akik megszerettették velünk a sportot, és megtanították a küzdeni tudást. Persze voltak kisebb-nagyobb balhéink, mint minden középiskolában, de ezek miatt is nevelő jellegű büntetéseket kellett „elszenvednünk”.

Volt bányais diákként helyt állunk a mindennapi kihívások során, mert megvannak bennünk azok az értékek, amik a sikerhez kellenek: találékonyság, kitartás, és a közösségben való gondolkodás. Ezek mind klasszikus polgári erények. Csak szomorúan tudunk gondolni arra, hogy ha gyermekeinket abba az iskolába szeretnénk íratni, amit most a kecskeméti Fidesz a saját arcára faragott, akkor a szolgalelkűséget, a mindenáron megfelelést, és felsőbb utasítások kritikátlan végrehajtását tudják majd csak elsajátítani. A Bányai politikai elfoglalása a legszembetűnőbb példája annak, hogy a polgári Magyarország eszméje tényleg csak egy politikai termék, helyette a sötét középkor hűbérisége a valódi mozgatórugó a mindennapi politikai döntések során.

A téli napfordulón viszont nem tudok másra gondolni, minthogy a legnagyobb sötétséget is elűzi a fény. Nem csupán urakból és hajbókolókból áll az ország. Nemcsak a bányaisok tudják azt, hogy az eredeti gondolatokból csak kemény munkával lehet nagyszerű új dolgokat teremteni. Vagyunk több millióan az országban, akik nem sötét középkori viszonyok között akarják a következő generációt felnevelni. A döntés most hiába a Fideszé, de a Bányai és a magyar társadalom sorsa a mi kezünkben van. Megőrizzük, tovább adjuk, kamatoztatjuk-e megszerzett értékeinket?

Vágó Gábor / falramentparlament.atlatszo.hu