Kenyérszentelés Szentgyörgymezőn
49. alkalommal ünnepelte a szentgyörgymezői Kertbarátkör az új kenyér ünnepét, a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Szentgyörgymezői Olvasókör volt a helyszín.
A Szent István-napi ünnepség, mely az Új kenyér ünnepével is egybeforrt a történelmi egyházak képviselőinek, illetve a képviselő testület tagjainak, valamint számos városi intézmény, illetve helyi civil közösség vezetője, tagja részvételével történt.
A közel egy órás rendezvény keretén belül adták a Szentgyörgymezőért-díjat, melyet ezúttal az észak-nyugati városrész Szirmai S. Károly írónak adományozott. Ahogy Petróczy Gyula méltató mondta: Szirmai S. Károly több könyvében, regényeiben, elbeszéléseiben szépen fogalmazza meg többek között a szentgyörgymezői emberek életét, mindennapjait.
A hagyományos ünnepségsorozaton Romanek Etelka polgármester szegte meg az új kenyeret, előtte köszönetet mondva mindazoknak, akik egész évben gondoskodnak arról, hogy az esztergomiak asztalára friss, új kenyér kerülhessen.
A Szentgyörgymezői Olvasókörben tartott ünnepségen számos díj és elismerés is gazdára talált azok között, akik idén is részt vettek az ugyancsak hagyományosnak mondható termény- és kézműves kiállításon, mely a gyermekek nagy örömére ezúttal egy vasútmodell tárlattal is kiegészült. (Városházi információ)