h i r d e t é s

Kína beszüntette katonai kapcsolatait Észak-Koreával

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kína beszüntette katonai kapcsolatait Észak-Koreával

2017. július 10. - 20:20

Peking szerint Észak-Korea is érdekelt abban, hogy megkezdjék a Koreai-félszigetet mentesítését az atomfegyverektől. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Kína beszüntette katonai kapcsolatait Észak-Koreával – jelentette ki a kínai védelmi minisztérium egyik képviselője a Channel News Asia szingapúri hírtelevíziónak nyilatkozva.

Az interjú részletei vasárnap kerültek adásba. Csou Bo a nemzetközi biztonsági együttműködésért felel a kínai védelmi tárcánál. Elmondta, hogy korábban sokrétű volt a kapcsolat és a véleménycsere Észak-Koreával, de ez a nullára csökkent, ami a

mindenki számára ismeretes okok miatt történt.

Szavai szerint Peking

szolidáris a nemzetközi közösséggel abban, hogy szükséges tiszteletben tartani az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait a Phenjannal kapcsolatos kérdésekben.

Hozzátette,

Peking a lehető legérthetőbben Phenjan tudomására hozta azt az álláspontját, amely szerint Észak-Korea érdekelt abban, hogy megkezdjék a Koreai-félszigetet mentesítését az atomfegyverektől és szavatolják a régió biztonságát.

Csou Bo szerint ugyanakkor számtalan ok miatt nagyon kaotikus a helyzet a térségben, többek között az észak-koreai kísérleti rakétaindítások miatt a Dél-Korea déli részén hadrendbe állítandó THAAD amerikai rakétavédelmi rakétarendszer következtében is.

A kínai védelmi tárca képviselője abban bízik, hogy sikerül megoldást találni ezekre a kérdésekre.

Kifejtette: Észak-Korea közvetlen kapcsolatokat szeretne teremteni az Egyesült Államokkal, Kína pedig igyekszik ezt segíteni. Példaként említette a korábban Phenjannal Pekingben folytatott hatoldalú tárgyalásokat, amelyben részt vett az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és Oroszország is.

A helyzet összetettségét mutatja, hogy Moszkva és Peking július elején közös nyilatkozatban felszólította Washingtont, azonnal állítsa le a THAAD rakétavédelmi rakétarendszer hadrendbe állítását Dél-Koreában. Az Egyesült Államok szerint a rendszerre – amelyet már szeptemberre hadrendbe akarnak állítani – az észak-koreai rakétafenyegetés miatt van szükség.

Oroszország és Kína viszont azt állítja, hogy ez csak ürügy, az Egyesült Államok az ázsiai katonai infrastruktúráját akarja vele bővíteni, de azt kockáztatja, hogy felborul a térségben a stratégiai erőegyensúly.

gepnarancs.hu