A Parlamentet a 2006. őszi sajnálatos események után kerítette körbe az akkori brancs. Hogy miért, arra mindenki emlékszik. Gyurcsányék féltek. Orbán Viktorék meg trollkodtak egy nagyot 2007. február 2-án. Nagyot és egészségeset. Összeült a frakció, félbeszakították az ülést, kisiettek a térre, munkához láttak. Megtervezték okosan, mindenki hozott szerszámot, csoportokra oszlottak, égett a kezük alatt a munka.

Az akkor még csak egyszeres – volt és leendő – miniszterelnök azt mondta az újságíróknak: „Alkotmányos jogainkat korlátozzák, pedig mégiscsak volt itt egy rendszerváltás. Vártunk, türelmesek voltunk, de mindennek van határa. Elérkezett az a pont, amikor ha másnak nem, a képviselőknek példát kell mutatniuk demokráciavédelemből.”

Hogy most mit mondott a miniszterelnök a Kossuth téren, amikor a harmadik ciklusának felén is túl van, annyira nem érdekes. Amúgy hajszálra ugyanazt, amit mindig. Háborúban állunk, végvár vagyunk, Európának befellegzett. De mi maradunk. Ha vigyázunk.

Érdekesebb, hogy hol, hogyan, milyen körülmények között beszélt.

Sebtében felállított, gondosan őrzött kordonok mögött.

A hatalom megijedt az elégedetlenek sípjaitól. Kordonokat, beléptetőkapukat épített, privát erőszakszervezetet fogadott, ellenőriztette az érkezőket, elvetette a fütyülőjüket.

A magyar történelem utolsó nagy pillanatának 60. évfordulója jóval többet érdemelne annál, mint hogy ismét aktuálpolitikai erőfelmérőként kelljen értékelnünk a kapcsolódó ünnepségeken történendőket, írtam pár napja. Igen, többet érdemelt volna a sípoknál – de többet a kordonoknál, a valtonosoknál és a verekedő-dulakodó néniknél-bácsiknál is.

Hogy ki nyerte a meccset, azt még nem tudjuk. Egyelőre annyit látunk, hogy a lehetséges valóságok közötti különbségek egyre nagyobbak. A habonyista, illetve a kritikus média által mutatott kép a délután történtekről még csak nem is hasonlít egymásra.

De egyvalami így is biztos: igen nagy utat kellett megtennie annak, aki a kordonbontástól egy szűk évtized alatt eljutott a kordonépítésig. Miközben a helyszín ugyanaz maradt.

Szerző: Gazda Albert / mno.hu