h i r d e t é s


Kovács Zoltán szerint komolyan veszik az OLAF jelentését Tiborcz cégének ügyében

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kovács Zoltán szerint komolyan veszik az OLAF jelentését Tiborcz cégének ügyében

2018. január 14. - 09:40

 

Nagyon úgy tűnik, hogy nincs az a vizes lepedő, amit Gyurcsány Ferencre ne lehetne ráhúzni. És a kormány ezt a már elrongyolódott adut kategorikusan kijátssza minden olyan esetben, amiben felelősségük bebizonyosodik.

Márpedig az, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF lezárta kétéves nyomozását, amelynek során kiderült, hogy igen súlyos törvénytelenségek történtek 2011 és 2015 között lefolytatott közbeszerezésekben, meglehetősen nehezen köthető Gyurcsányhoz. Hacsaknem feltételezzük azt, hogy a kormányt ez idő tájt a gonosz Gyurcsány irányította.

Amikor is az akkor még Tiborcz István nevén futó Elios Innovatív Zrt. a szó legszorosabb értelmében tarolt a közvilágítási tendereken. Ami nem is csoda, mert mint a vizsgálat is egyértelműen alátámasztotta, a pályázatokat úgy írták ki, hogy senki másnak ne legyen esélye megnyerni azokat.

Egy ilyen súlyos versenykorlátozó tevékenység esetén, okkal merülhet fel a kérdés; ki bírálta el ezeket a közbeszerzéseket? A pályázatot elbíráló szervezet azóta felszámolásra került. Indoklás nincs. Helyette a Fejlesztési Minisztérium vette át e feladatot.

Az OLAF ennek megfelelően ajánlást tett a Legfőbb Ügyészségnek.

„A Legfőbb Ügyészség megerősítette, hogy kaptak értesítést, és közölte, hogy amikor az OLAF igazságügyi ajánlással fordul a Legfőbb Ügyészséghez, az ügyészség a protokoll szerint elrendeli a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban van a nyomozás, az OLAF ajánlását az iratokhoz csatolják.” /444/

A nem túl megtisztelő feladat e távolról is bűzlő esetre nem másnak jutott, mint Kovács Zoltánnak, a kommunikáció zseniének. A magunk részéről abban sem vagyunk biztosak, hogy meg tudná különböztetni a adatokat az elmélettől. Ehhez képest a véglény csak annyit mondott, amiből semmire nem lehet következtetni. Azt leszámítva természetesen, hogy Kovács hárítja a felelősséget.

„Magyarországon 2004 óta van lehetőség a közvilágítás fejlesztésére uniós forrásból. Az OLAF vizsgálata a Bajnai kormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti. Ezeket a magyar hatóságok az OLAF felvetéseit is figyelembe véve, 2015-16-ban egyszer már vizsgálták. Most az OLAF újabb vizsgálatot kér. Ahogy a korábbi, úgy a mostani vizsgálatot is támogatjuk. Az a helyes, ha a magyar hatóságok az OLAF minden felvetését kivizsgálják.

A pályázati konstrukciót hasznosnak tartjuk, mert több vidéki településen is lehetővé tette a közvilágítás korszerűsítését.”

Természetesen ígéretet tesz az ügy kivizsgálására, amit Polt Péter egész biztosan eltussol majd.



h i r d e t é s


;