h i r d e t é s

Kövér a hagyománytisztelő

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kövér a hagyománytisztelő

2017. szeptember 11. - 07:34

 

Vannak emberek, hazánkban nem is kevesen, akik minden változást következetesen a személyük ellen elkövetett sérelemnek tekintenek. 

MTI Fotó: Veres Nándor

Kövér László politikai pályafutása iskolapéldája annak, hogyan kell egy, a múltjához az öngyilkosságig ragaszkodó, ám emlékezni mégsem hajlandó népet feltüzelni.

A székelyföldi Gyergyószentmiklóson emléktábla avatáson tartott beszédet vasárnap Kövér László. Beszédének egy illuzórikus részletére lett figyelmes a 444 munkatársa.

„Minél nagyobb a jövő felől érkező veszély, annál erősebben kell a múltunk, hagyományaink, hitünk által kínált kapaszkodókba fogódznunk...”

Fennkölt gondolat ez, különösen annak szájából, aki viselkedésével a legsötétebb középkort idézi. Teszi mindezt az Országgyűlés elnökeként. A magát egyébként „plüssmackóként” jellemző Kövér előszeretettel feledkezik meg saját múltjáról – különösen, ha a szocialistákat kell szidalmazni. Viselkedése ily módon egy tehetségtelen inkvizítorét idézi.

A rövid cikk egy ponton nem kevés vitriol élével „a nemzet sorsán rendszeresen aggódó” jelzővel illette a Parlament viceházmesterét. Adja magát a kérdés, hogy vajon milyen törődést tanúsíthat az az ember, aki bármely választót is panelpatkánynak mer nevezni?

Azt ugyanakkor el kell ismernünk, hogy Kövér – és nem mellesleg a kormány – egy bizonyos szempontból mindenképp ragaszkodik a múlthoz, pont ugyanolyan módszerekkel dolgozik, mint azok, akik ellen ma úgy lázadoznak. Ami nem is lehet csoda, hiszen a Fidesz keménymagja az úgy nevezett átkosban sem voltak távol a húsosfazéktól.

Íme a Gépnarancs listája:

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Járai Zsigmond – MSZMP-tag (aki minden ellenkező híreszteléssel szemben 2001-ben tette lehetővé a devizahitel csapdáját)

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Végső soron nem vagyunk biztosak benne, hogy bölcs dolog a jövő rovására olyan múltba, hagyományokba és hitbe kapaszkodni, amiknek köszönhetően ismét a kihalás szélére sodortuk magunkat.


 
h i r d e t é s
;