Ami azért is érdekes, mert a rendszerváltás előtt és sajnálatos módon azt követően is nagy divatja volt a történelemhamisításnak. A politika, különösen a magyar politika számára ez kulcsfontosságú kérdés volt. Máskülönben a reneszánsz, és az újabb korok dacára nem maradhatott volna fenn a félfeudális rendszer.

Szemléltető példának vegyük a vasúti hálózatunkat. Rengeteg megálló nem jelentős településeken. Ennek köszönhetjük, többek közt azt is, hogy fővárostól nem túl messze eső Nagykanizsára több mint három óra és negyvenöt perc az út. A lassú sebesség oka pedig az, hogy rengeteg forgalom szempontjából nem fontos megállónál kénytelen vesztegelni egy-egy járat. Ennek oka abból adódik, hogy a vasúti rendszerünk kiépítése nem valósulhatott volna meg másképpen, mint a nemesség anyagi hozzájárulásával. Akik cserébe „csak” annyit kértek, hogy bizonyos helyeken állomás épüljön az építeni szándékozott pályán. Ami véletlenül az említettek lakóhelyeit jelölik.

Hát nem ismerős? Orbán Viktor kisvasútja ennek a nagyon is magyaros magatartásnak reprízeként is felfogható.

Jan Assman Kulturális emlékezet című művében külön foglalkozik az emlékezet típusaival.

Emlékhelyek, emlékművek állítódnak, hogy ezt a nemzeti mitológiát tudatosítsák a népben. De ez egyben azt is mutatja, hogy már nem olyan természetes az emlékezés, mint a korábbi korokban. Segíteni kell azt, megszervezni, kitalálni és lebonyolítani. A spontán emlékezést átveszi a szervezett emlékezés, amely történelemként adja el magát, noha ekkoriban az objektivitás még csak az igény szintjén létezett. A történelem tulajdonképpen itt még segíti az emlékezetet egy ideig, hogy aztán lassan egyre kevésbé tudja befolyásolni az emlékezet elhalását, hideggé válását.

Radikális törés emlékezet és történelem között: 1 vh. emlékművek ezrei, százezrei állítanak emléket az elesetteknek. Látszólag az emlékezet fennmaradását segítik elő ezek, ám valójában sokkal inkább az élő múlt helyét foglalják el.

Visszatérve a történelemre, a félfeudális rendszer fennmaradása azon múlt, hogyan tudják a politikai hatalmat megőrizni viszonylagosan kis fluktuáció mellett. Ennek szemléltetésére a rendszerváltást érdemes szemügyre venni. Amikor Mihail Gorbacsov bedobta a törülközőt, véget vetve ezzel a hidegháborúnak nevezett farokméregetésnek, a magyar kormánynak – noha ők az utolsó pillanatig virágzó szocializmusról hadováltak – tudniuk kellett. Ahogy arról is, hogy adott esetben felelősségre vonások is lesznek. Így aztán az egyetlen megoldás az volt, hogy meglovagolják a nyugatról érkező, felszabadító hullámot. Így jött létre az a Fidesz, melynek tagjai közt az MSZMP gazemberei gyülekeztek reformerek bőrébe bújva. Köztük az a Kövér László, aki az MSZMP tagjaként, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke is volt. Ezt már aligha lehet azzal félreütni, hogy azt választotta, ami lehetőségként adódott. Ha így lett volna kövér megmaradt volna egyszerű párttagnak.

Forrás: Örülünk, Vincent? - Blog.hu

És minthogy nem így történt, aligha lepődhetünk meg azon, hogy Kövér László a baloldalt és minden, a Fidesszel szemben kritikát megfogalmazó embert a legsötétebb kommunizmus eszközeivel igyekszik ellehetetleníteni. Így, bármennyire is fájjon ez a Parlament viceházmesterének, helytállónak tűnik a Történelemtanárok Egyletének Kövér egy újabb rágalmát kommentáló posztja, mely szerint:

Kövér László házelnök a rendszerváltoztatás kudarcterületének nevezte a történelemoktatást. Szerinte ugyanazt a marxista, posztmarxista anyagot tanítjuk, mint a rendszerváltás előtt. Szerintetek mire alapozhatja állításait? A jelenleg forgalomban lévő, általuk válogatott körrel íratott, majd lektoráltatott, engedélyezett tankönyvekre? Az általuk bevezetett NAT-ra és kerettantervre? :) Vagy a történelemórákra lopakodott be titkon, és ott előre be nem jelentett marxista szemléltetőeszközöket látott? :)