Közmunkásokon nyerészkedik az állam

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Közmunkásokon nyerészkedik az állam

2017. október 13. - 12:51

 

A kormány elkezdte ugyan leépíteni a közfoglalkoztatást, de azért csak úgy, hogy az állami társaságoknál megmaradjon az olcsó munkaerő. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Egy sokat idézett márciusi, munkaerőpiaci intézkedéseket tartalmazó kormányhatározat nemcsak azt rögzítette, hogy 2020-ra 150 ezerre kell csökkenteni a közmunkások számát, hanem azt is: a nemzetgazdasági és a belügyi tárcának fel kell mérnie, miként és mennyiért lehet elérni, hogy az állami intézmények és cégek közfoglalkoztatottjainak egy része “normális” alkalmazotti állományba kerüljön.

Az országos leépítés elkezdődött, idén júliusban már csak 180 ezer volt a létszám a tavaly nyári 244 ezerrel szemben, de az állami szférában nem született semmilyen intézkedés azután, hogy a minisztériumok az április végi határidőre elkészítettek egy összesítést azokról az üres státusokról, amelyekre elméletileg átvehetnék a jól teljesítő közmunkásokat.

Csakhogy a közmunkáért és önkormányzatokért is felelős belügyi vezetés fiókba dobta az adatokat tartalmazó felmérést. A Népszava kérdésére, hogy milyen intézkedéseket tettek a cél érdekében, s fordultak-e az érintett intézményekhez, vállalatokhoz, azt a választ kaptuk:

A Belügyminisztérium nem küldött felszólító levelet a foglalkoztatóknak.

Annak ellenére így van ez, hogy az üres alkalmazotti státusok betöltése egyetlen fillér pluszpénzébe nem kerülne az államnak, hiszen azok bérének és járulékainak fedezete benne van az idei és a jövő évi költségvetésben is.

Az, hogy épp a nagy állami közfoglalkoztatókat nem kötelezték a foglalkoztatás házon belüli átszervezésére, megint csak azt mutatja: az önkormányzatok életét bátran felforgatja a kormány, de saját apparátusát nem szívesen bolygatja.

Hét hónappal a kormányhatározat megszületése után változatlanul kérdés tehát, hogy miért nem nyúlnak a nagy országos közfoglalkoztatóknál alkalmazott tömegekhez, miért nem mutat példát az állam ebben a kérdésben. Egyszerűbb megírni a polgármestereknek a létszámadatokat, hogy hány ember foglalkoztatásáról kell gondoskodniuk?

gepnarancs.hu


;