h i r d e t é s

Lázár János egy fontos pozíciótól esett el

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár János egy fontos pozíciótól esett el

2015. november 12. - 12:43
0 komment

A korábbi tervekkel szemben mégsem Lázár János bizalmasáé lett egy nagyon fontos állami pozíció, a Közbeszerzési Hatóság elnöki posztja. Kérdés, ez mennyire függ össze azzal, hogy már a Fidesz elnökségi ülésén is bírálták a politikust.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Nobilis Márton nagyon készült arra, hogy a Közbeszerzési Hatóság vezetője lesz. Még októberben az állami hivatal irodájában tárgyalt a leendő pozíciójáról, a munkatársai pedig a költözésre készülődtek. Ezt a Miniszterelnökség sem tagadta, korábban lapunknak arról írtak: Nobilis “munkájára a kormány a közbeszerzési területen a jövőben is számít” - írja a VS.hu.

Ehhez képest október 22-én kiderült, hogy a Közbeszerzési Hatóság új elnöke Rigó Csaba lesz, aki 2012 óta a szervezet alelnökeként dolgozik. Rigó egyben a Zala Megyei Kormányhivatal vezetője is, mivel a két poszt összeférhetetlen, a kormánymegbízotti tisztségéről november 21-i hatállyal lemond. 2010-ig több cikluson keresztül Zalaegerszegen fideszes önkormányzati képviselő volt.

Vajon visszafordul?

Nobilist a kormányzaton belül Lázár János emberének tartják, ő vezette az állami reklámköltésekért felelős Nemzeti Kommunikációs Hivatalt (NKOH). A posztjáról akkor mondott le, amikor októberben kiderült, a hivatal a Miniszterelnökségtől átkerül Rogán Antal új tárcájához. A Figyelő cikke szerint Nobilis volt az is, aki a politikai jellegű kéréseket megfogalmazta az Origo felé, ami végül a korábbi főszerkesztő, illetve a szerkesztőség nagy részének távozásához vezetett.

Lázár számára valószínűleg kudarcot jelent, hogy nem a bizalmasa került a Közbeszerzési Hatóság élére. Ráadásul lapunk információi szerint a Fidesz október végi elnökségi ülésén a kormánypárt vezetői is bírálták Lázárt, többek között a kormánykritikus megjegyzéseit rótták fel a politikusnak. A zártkörű tanácskozáson Orbán Viktor állítólag nehezményezte azt is, hogy a minisztere néha helyette dönt.

Beleszólhat a dolgokba

A Közbeszerzési Hatóságnak Gajdos Róbert tavaly szeptemberi távozása óta nem volt elnöke, az elnököt Rigó Csaba alelnök helyettesítette. Gajdos Róbert korábbi elnökről az Átlátszó azt írta: egyetemi évfolyamtársa volt a szintén jogász Nyerges Zsoltnak, Simicska Lajos üzlettársának.

Az Országgyűlés felügyelete alatt működő Közbeszerzési Hatóság vezetése meglehetősen fontos pozíció. Többek között azért, mert a hatóságon belül működik az úgynevezett közbeszerzési döntőbizottság, amely a közbeszerzésekkel kapcsolatos vitás kérdésékben dönt. A döntőbizottság elnökből és közbeszerzési biztosokból áll, munkáltatói jogaikat a hatóság elnöke gyakorolja. 

A közbeszerzési döntőbizottság fontosságát jól mutatja, hogy júliusi döntésével három évre eltiltotta a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgépet a közbeszerzésektől. Arra hivatkoztak, hogy az építőipari cég az egyik tenderen hamis adatokat közölt. A döntés óriási csapást jelentett Simicskára, aki korábban látványosan összeveszett Orbán Viktorral. Igaz, később a fővárosi bíróság felülbírálta az eltiltásról szóló döntést.

A hatóság elnöke dönt a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások jogosságáról is. Az állami szervek lehetőségük van arra, hogy sürgősségre hivatkozva, nyílt közbeszerzés helyett csak néhány céget hívjanak meg egy tenderre. Így választották ki például az idei augusztus 20-i tűzijáték lebonyolítóját is. Hende Csaba honvédelmi miniszter rendkívüli sürgősséggel magyarázta, miért maradt el a nyílt pályáztatás. 

A Közbeszerzési Hatóság elnökének lehetősége van arra is, hogy hivatalból megtámadjon egy-egy közbeszerzési eljárást. Ennek anyagi jelentőségei van, mert nem olcsó mulatság, ha a pályázó támadja meg az eljárást, például mert túlzottnak tartja a követelményeket. Ebben az esetben a közbeszerzés értékének 1 százalékát, típustól függően legfeljebb 6-25 milliót kell befizetnie. Ha viszont az elnök támadja meg az eljárást, a pályázónak nem kerül semmibe.

A hatóság elnökének joga van arra is, hogy ellenőrizze a közbeszerzési eljárások során megkötött szerződések módosítását. A szerződést például akkor szokták módosítani, ha egy beruházó eltolja a teljesítési határidőt, esetleg megemeli az árakat. Ha a hatóság elnöke úgy ítéli meg, hogy ez szabálytalan volt, akkor bírság vagy a közbeszerzési döntőbizottság elé viheti az ügyet. 

A kormányszóvivői irodát megkérdeztük arról, a korábbi elképzeléseknek megfelelően miért nem Nobilis lett a Közbeszerzési Hatóság elnöke. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy Nobilis a jövőben milyen posztot kaphat. Hétfői levelünkre egyelőre nem kaptunk írásos választ.

 

vs.hu