Lebegve gitározó angyalként jelent meg a honvédelmi államtitkár úr
Németh Szilád is megemlékezett Vízkeresztről, a maga módján.
Napkeleti bölcsnek erősnek érezte volna magát Németh Szilárd, így inkább anygalkává vált az ünnepre:
Ha esetleg eltűnne ez a remekmű:
Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése) vagy háromkirályokaz egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe:
- a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése);
- Jézus megkeresztelkedése a Jordánban;
- Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.
Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.
A római katolikus egyházban főszabályként január 6-án ünneplik. Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest.
A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsonyi idő karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart.Magyarországon Vízkereszt a farsang kezdete.
Az ünnephez számos népszokás kötődik; ezek közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.