h i r d e t é s

Lecsapnak az üres lakásokra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lecsapnak az üres lakásokra

2017. november 21. - 12:47

A rászorulói alapon történő pályázati értékesítés helyett az MNV kaphatja meg a lakó nélküli ingatlanokat. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Jelentős változás következhet be a Nemzeti Eszközkezelőhöz (NET) került ingatlanok értékesítésében, ha rábólint az Országgyűlés az előtte fekvő egyik törvénymódosításra. A jelenlegi szabályok szerint az eszközkezelő csak úgy értékesítheti a tulajdonába került és megüresedett lakásokat, ha azt nyilvános pályázaton, vagy pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverési felületén hirdeti meg.

Ha ugyanakkor a képviselők megszavazzák a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett, az állami vagyonról szóló törvényjavaslat vonatkozó passzusait, kikerülnének a szabályozásból a nyilvános árverésről szóló előírások. A módosítás ehelyett azt írná elő, hogy az eszközkezelő a megüresedett ingatlanokat a „közcélú hasznosítás érdekében” a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV) adja át. Ez egyben azt is jelentené, hogy egyúttal „részlegesen megszűnne” a vagyonkezeléssel kapcsolatos szerződés is.

A törvénymódosításra az Azénpénzem.hu szakportál hívta fel a figyelmet. Mint írják, egyelőre nem világos, hogy mit takar valójában „a közcélú hasznosítás” kifejezés. A cikk szerint érdekes kitétel a vagyonkezeléssel kapcsolatos szerződés „részleges megszűnése” is, ennek hátterét a törvényjavaslat nem fejti ki a részletekbe menően.

A portál elemzése szerint ez azt jelentheti, hogy ezt követően megszűnne a NET bérlőkijelölési jogosítványa, s az MNV úgy és annak adhatná oda a lakást, akinek akarja. Mindez azért is lenne jelentős visszalépés, mert ma még az eszközkezelővel lakásbérleti viszonyban állók, illetve a szociálisan rászorulók pályázhatnak az üresen álló NET-es lakások bérlési jogára. A legutóbbi kiírások beadási határideje 2017. december 15. A pályázáshoz a jogosultság igazolásán kívül mindössze egy, a NET honlapjáról letöltött nyomtatványt kell kitölteni.

A másik jelentős változtatási javaslat szerint az eszközkezelő minden korlátozás, azaz nyilvános pályázat nélkül, illetve az elektronikus értékesítési felület kikerülésével értékesítheti az ingatlant a hiteladós, a zálogkötelezett, vagyis az esetek jó részében a bajba került hitelfelvevő számára a visszavásárlás lehetőségének felajánlásával.

gepnarancs.hu