Lehet „kormányjobbágynak” nevezni Rákay PhilipetLegalábbis ezt állapította meg első fokon a Pécsi Törvényszék.
Legalábbis ezt állapította meg első fokon a Pécsi Törvényszék.
Rákay Philip jogszerűen nevezhető „kormányjobbágynak”, valamint „önfelkent Petőfi-reinkarnációnak” - írja a Média1 a Pécsi Törvényszék elsőfokú ítéletére hivatkozva.
Az ügy előzménye, hogy a NER influenszere beperelte a Hírklikket, amiért a portál egyik írásában a felsorolt jelzőkkel illették. Azonban elutasították keresetét. A bíróság megállapította, hogy "nyilvánvalóan nem barátságos a »kormányjobbágy«, az »önfelkent Petőfi-reinkarnáció«, a »műveletlen«, a »parancsot kapó«, az »öleb«, a »médianyalonckodás« szavak és kifejezések használata az alperes részéről, azonban a felperesnek mint közéleti szereplőnek ezt, a Polgári Törvénykönyv vonatkozó jogszabálya alapján tűrnie kell"
A bíróság megjegyezte, Rákay tisztában lehet azzal, hogy a tágabb értelemben vett közösséget, a közt érintő, a közvéleményt érdeklő ügyekben megjelenő cikkek, hozzászólások nem minden esetben kíméletesek”.
Megjegyezték, hogy ő maga korábban „te politikai kisegítő iskolás hülye gyereknek” nevezett más közéleti szereplőt, vagy éppen a vele egyet nem értőket „ti kis zsúrmarxista ügynököknek” titulálta. A bíróság mindezek értelmében a keresetet elutasította, és arra kötelezte Rákayt, hogy fizessen meg az államnak az illetékes állami adóhatóság felhívására – az abban megjelölt időben és módon – 36 ezer forint le nem rótt elsőfokú eljárási illetéket, valamint az alperesnek 15 nap alatt több mint 190 ezer forint perköltséget.
Így a portál szerint - amennyiben a fideszes influenszer nem fellebbez - köteles a Hírklikknek majdnem 200 ezer forintot fizetni.
Rákay Philip nemrégiben egyébként azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy amiért Fekete-Győr András egyik fotóján gúnyolódott. A Momentum exelnöke ezen egy babahordó bandázzsal (hordozókendővel) magára kötötte gyermekét, miközben rászoruló gyerekeknek pakol össze egy ajándékcsomagot. Később egy dühödt posztban magyarázta meg, mire is gondolt valójában. (Népszava)