h i r d e t é s

Lehetetlen állapotok a MÁV-nál! Veszélyben vannak-e az utasok?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lehetetlen állapotok a MÁV-nál! Veszélyben vannak-e az utasok?

2016. július 29. - 12:09
0 komment

Lehetetlen állapotok a MÁV-nál! Veszélyben vannak-e az utasok?

Forrás: index.hu

Mára folyamatossá vált a létszámhiány a MÁV-nál, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek, ha a kormány sürgősen nem avatkozik be.

Az alacsony bérek, túlhajszolt munkavállalók jellemzik a magyar MÁV-ot is.  A következő években tömegével vonulnak nyugdíjba, és az alacsony bérek miatt egyre nagyobb a pályaelhagyás ennél a szektornál is.

A 2012-ben elfogadott Munka törvénykönyvének a legutóbbi 14. módosítása a napokban lépet hatályba. A módosítás következtében egyes dolgozóktól elvették a mostanáig járó hétvégi pótlékot.

A rendelkezés javarészt a MÁV-csoport mintegy tízezer munkavállalóját érinti hátrányosan. Rajtuk kívül érinti még a villamos-, és gázipar egyes vállalatainál dolgozókat, például a portásokat és karbantartókat.

A pótlék eltörlését egyébként a vasúttársaság javasolta a kormánynak - annak folyományaként, hogy három év alatt elmaradt, több mint 5 milliárd forint nagyságú hétvégi pótlékot kénytelen utólag kifizetni számos ilyen munkarendbe vezényelt dolgozójának - hosszas pereskedések után. A kompenzáció lerovását 2016 végéig ígérik - ám ezt követően már nem lesz szükséges erre áldoznia a MÁV-nak, így igen nagy összeget spórolhat meg a dolgozóikon.

A pótlék megvonása a MÁV-nál legalább 30 munkakör dolgozóit érinti - köztük a jegyvizsgálókat, forgalomirányítókat, kocsirendezőket és a diszpécsereket.  A pótlék nagysága egyenes arányban állt a munkások leterheltségével. Így pont a törvényesnél lényegesen hosszabb ideig műszakban lévő munkavállalók járnak rosszabbul - miközben a munkaerőhiány és a dolgozói túlterheltség, számos beszámoló szerint már a vasút működését veszélyezteti.

Az alacsony bérek, a túlhajszolt munkavállalók, a drámaivá vált létszámhiány, a Munka törvénykönyvének módosítása és annak hatályba lépése, félő, hogy felgyorsítja az elvándorlást! 

Ezzel szemben a MÁV vezetői, a helyenként havi ötmilliós fizetésben részesülnek. Pont ezek a vezetők szorgalmaznak olyan Mt. módosításokat, melyek fizetéscsökkenést eredményeznek a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott közel tízezer vasutas esetében!

Ezzel lépéssel veszélyeztetik a MÁV-nak a megfelelő és biztonságos működését.

Az elmúlt napokban többször hallottunk nem működő vasúti sorompókról, életveszélyes helyzetekről, jegyvizsgálók hiánya miatt el nem induló járatokról, sőt most már eltévedt vonatról is hallhattunk.

Ezért felszólítom Tasó László Közlekedésfejlesztésekért felelős államtitkár urat, hogy ha az elmúlt hetek botrányai után, ami személyét érintette, nem érezte úgy, hogy távozzon a politikából és a közéletből, akkor a MÁV megfelelő működése, a magyar emberek biztonsága és biztonságos közlekedésének érdekében mondjon le.

 

Debrecen, 2016. július 29.

Bangóné Borbély Ildikó
MSZP országgyűlési képviselő
MSZP Országos Elnökségi Tag