h i r d e t é s

Lemondott Göd polgármestere, belefáradt a küzdelembe

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondott Göd polgármestere, belefáradt a küzdelembe

2023. február 10. - 17:52

Balogh Csaba azt mondta: az ellenzék és a Fidesz közösen csinálta ki.

Balogh Csaba - Forrás: Balogh Csaba/Facebook

Pénteken bejelentette lemondását Göd ellenzéki polgármestere, Balogh Csaba. Mint közölte: belefáradt a NER, és a velük lepaktáló ellenzékiekkel szembeni küzdelembe.

A városvezető most egy hosszú közleményben jelentette be a lemondását. „Három év küzdelem után mélységes fájdalommal, de le kell adnom a mandátumomat. Hlavács Judit [volt gödi alpolgármester – a szerk.] hasonló döntése után muszáj volt nekem is számot vetnem, és őszintén szólva én is menthetetlennek tartom ezt a NER többséget, ami Gödön (vagy akár országosan) garázdálkodik –  írta Balogh Csaba.

Az ellenzék és a Fidesz közösen csinálta ki 

Mint írta, nem tudja feloszlatni a gödi képviselőtestületet, és a kormányhivatal is „a kezük alá dolgozik törvényességi felügyelet helyett, ezért nem tehet többet, mint hogy eltávolodik tőlük, és hagyja, hogy elvigyék a balhét. 

Nem tűrhetem tovább, hogy karaktergyilkos szlogenekkel mocskoljanak be politikai ellenfeleim, vagy arra kényszerítsenek, hogy hitelesítsem a közpénzt pazarló döntéseiket. A munkámra büszke vagyok, mert a körülmények ellenére mindent megtettem. Sikereket tudok felmutatni, de mostanra már teljesen kiüresítette a kormány és a fideszes, no meg a velük kollaboráló, ellenzéki testületi többség a munkakörömet, és most már csak a becsületemmel játszanak közpénz híján

– indokolta lemondását Balogh Csaba a Göd Hangja oldalán közzétett bejegyzésben.

Szerinte a DK lepaktált a kormánnyal

Hozzáfűzte: 2019-ben senki más nem vállalta el a polgármesteri jelöltséget, tudva azt, hogy a jövendőbeli városvezetőnek hogy „az országos nyomással szemben” kell dolgoznia. Mint Balogh Csaba írta: a hivatalba lépése után „100 nap sem telt el”, már tudta, hogy „az akkor még 8 fős frakciónknak a fele együttműködik a Fidesszel, és kisebbségben maradok a ciklus végéig”.

Nem titok: főleg a Demokratikus Koalíció helyi »ex« képviselőiről van szó, akik országosan a legorbánellenesebb párt képét mutatják, de Gödön például egyértelműen bármilyen alkut megkötöttek a kormánypárttal. Ameddig ellenzéki pártként tekintünk rájuk és nem a NER beépített téglaszervezeteként, minden kormányváltási kísérlet újra és újra kétharmaddal fog elbukni

– vélekedett a városvezető, aki egyben megköszönte a mellette kitartó képviselőknek azt, hogy a nehézségek ellenére sem adták fel a küzdelmet. 

Civilként folytatja a harcot

Később arra is kitért: „az utolsó koporsószeg a közigazgatásba vetett bizalmamban az ügyészség részrehajlása volt, amikor az aláírásom hamisítása kapcsán tett valótlan tanúzás után nem csak nem indított az ügyészség újabb eljárást a két volt DK-s képviselő ellen, hanem még a jegyzőkönyv kiadását is megtagadta tőlem”.

Sokáig azért tűrtem, mert abban bíztam, hogy egy következő önkormányzati választáson valóban én válogathatok majd össze egy ideális képviselőgárdát. Mégis, ma már be kell látnom, hogy Magyarországon a szúnyogokkal együtt az életkedvet is módszeresen gyérítik

– fogalmazott Balogh Csaba, hozzátéve: a döntést azért is hozta meg, mert gondolnia kell a családjára is, és nem szeretné, ha „minden hétköznapi közös időtöltést az szennyezné be, hogy feleségemmel arról váltunk szót rendszeresen, hogy aznap a kormány, vagy a testületi többség, a Fidesz-DK koalíció épp milyen erkölcstelen dolgot tett”.

Most hátralépek, mint politikus, de civilként folytatom tovább. Civilként már kimondhatom, hogy egyáltalán nem működik Gödön a demokrácia és az önkormányzatiság.

~ írta a polgármester, aki a döntésről egy Facebook-videóban is beszámolt.