Lesz munka bőven: egymilliárdért takarítják a vasútállomásokat
A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot.
Ez a cég takarít többek között a Miniszterelnöki Hivatalban, de referenciái között szerepel az Igazságügyi Hivatal, az MNB, a Magyar Posta Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és a Millenáris Park is
A takarítással, épületüzemeltetéssel és őrzés-védelemmel is foglalkozó Jánosik és Társai Kft. az előzetes adatok szerint 10 milliárd forint nettó árbevételt és 400 millió forint eredményt ért el 2015-ben – tájékoztatta Zöld István ügyvezető igazgató korábban az MTI-t. Az ügyvezető elmondta: az árbevétel idén a cég több mint 20 éves fennállása óta először éri el a 10 milliárdot, az előző évi 8,4 milliárd forint után. (MTI) / propeller.hu