Még a kocsma is meghal

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Még a kocsma is meghal

2017. november 25. - 06:13

 

A kiürülő falvak szívet szorító szegénysége átüt minden politikai akaraton.

Hazánkban ma csaknem 3200 települést tartanak számon, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint azonban ezek közül 15-20 éven belül legalább ezer eltűnik. (Tartok tőle, a lényeget tekintve már el is tűnt, ennél akár több is.)

Mégis az 500-1000 fős településeken is őrzik a lakosok az identitásukat. Még ott is, ahol a polgármesterek csak arra lehetnek büszkék, hogy a munkanélküliek egy részét közfoglalkoztatottként, állami alamizsnával juttatják kegyelemkenyérhez.

A kiürülő falvak szívet szorító szegénysége átüt minden politikai akaraton. A keleti végekről Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is ismerek olyan településeket, ahol a falvak konganak az ürességtől – a tiszteletre méltó öregek ott maradtak, de a fiatalok már a határainkon túl keresik a boldogulásukat. Ezek a leszármazottak azok, akik még idős szüleik megélhetésébe is bepótolnak, miközben nekik is fáj, hogy ki kellett menni. Őseik pedig aggódnak: teljesül-e a vágyuk?

A magamfajták még jól emlékeznek a negyven évvel ezelőtti, nyüzsgő vidékre. Arra a kegyelmi állapotra, amikor egy néhány száz fős falu vagy ezres község maga volt az ott élőknek az éden, a Paradicsom: egy élhető település, az emberi kapcsolatok hálózata, a biztos jövedelem. Mert volt minden: pénz, jólét, megélhetés. Ma jobb esetben a falugondnok lelkiismeretessége dönt mindenről, az ügyintézésről, gyógyszerkiváltásról, hétköznapi bevásárlásról. De vajon mindenhova elér-e a segítség? Félek tőle, hogy nem. Ellátatlanul maradnak a rászoruló családok, a kiszolgáltatott idősek.

Sorra zárnak be a kistelepüléseken az amúgy is szűk választékkal rendelkező boltocskák, mivel a kisvállalkozók képtelenek kitermelni a hasznukat. (A KSH adatai szerint háromezren húzzák le a redőnyt három éven belül.) Ugyanígy tesznek a postahivatalok, ahová aligha térnek be a befektetni vágyók, legfeljebb a sárgacsekket fizetik be és az ajánlott leveleiket veszik át a helyiek, mert már postás sincs. Folytathatnánk: a szolgáltatási szektor (cipész, háztartásigép-szerelő, fodrász, stb.) ugyancsak eltűnt még az egy-kétezres településekről. Inkább bejárnak a félszáz kilométernyire lévő városokba, ahol még van felvevő piac.

És akkor még nem beszéltünk az egészségügyről, a vidéken hiányzó orvosok ezres nagyságrendjéről. Arról, hogy 50-100 kilométert kell utazniuk a betegeknek az alapvető ellátásért. A kisgyermekek oltásáért, az idősek szűrővizsgálatáért. Vagy hogy a halódás legkézenfekvőbb példáját említsük: mind több aprófaluban és kisközségben már a „kocsmahivatal” is bezárt! És az ajtón nem az áll, hogy „technikai okból”, hanem feketén-fehéren, hogy „nem működik”.

Márpedig ha egy vidéki italbolt lakatot tesz az ajtajára, akkor a faluban már mindennek a vége.

 

Szerző: Nagy Zoltán egyetemi docens, médiakutató / nepszava.hu



h i r d e t é s


;