„Szeretnék egyszer Orbán Viktorral beszélni. Azt mondanám neki, gondolja meg, mit cselekszik, nézzen egyszer végig a nyomorgókon, ne csak a sajátjainak kedvezzen. Megkínálnám rizses lecsóval, nem sajnálnám tőle sem az ételt."

A találkozóból nem lett semmi, és most már nem is lesz, mert Csorba Jani, aki rizses lecsót akart adni a szegényembert hírből sem ismerő politikusnak, meghalt 46 éves korában. A Város Mindenkié csoport egyik lakhatási jogokért küzdő alapító tagját gyászolja.

Arról is írtam a Népszabadságban, hogy kipaterolták társaival együtt a KöKi Terminál mögötti akácerdőből. Tizenkét évet húzott le egy nejlonzacskó-viskóban, a Ferihegyi reptérre furikázó hatalmasokat idegesítette, hogy látni lehetett őket. A kormányt a szegénység látványa zavarja leginkább. Ezért is akart Jani összefutni Orbánnal.

Nagyon nem akaródzott neki, hogy „tetves munkásszállásra" menjen. Menhelyre se vágyott, hogy kirabolják. Noha a legfőbb vagyontárgya a bödönben gőzölgő lecsó volt, meg olykor egy-egy üveg bor. Szabadságszerető hajléktalanként élte az életét, a Servúdnak nevezett kiserdő közösségét irányította sokáig. Azt mondták rá, ő a kunyhók kapitánya.

- Megnézném, ki bírna ki tizenkét évet ott, ahol én laktam - mondta jókedvűen, amikor beköltözhetett az Utcáról Lakásba Egyesület segítségével felújított kispesti félházba. A sikersztorit visszaadó cikkek lelkesültek voltak, lám, van megoldás, gondoltam én is, a képviselők megszavazták Janiéknak a lakást, a legmélyebb nyomorból is vissza lehet térni. Nuver Erika, Jani állami gondozásban felnőtt, egész életében nélkülöző párja húsz évig várt arra, hogy rendes „szocházban" élhessen. Nem sokkal azelőtt, hogy beköltöztek volna, holtan találták egy munkásszálláson. Jani nem akart költözni, a civil segítők tartották benne a lelket. A lakás végül elkészült, de az álom szertefoszlott, üres volt Jani élete Erika nélkül.

A nyáron kedvetlenül fogadott az Attila utcában. - Tizenkét évet lehúztam kinn, hóban, fagyban, hidegben és sárban - mondta -, semmi bajom nem volt. - Most meg állandóan orvoshoz kell mennem. Utoljára szeptemberben jártam nála a János kórházban. A tébécés részlegen kezelték, szólt, hogy vegyem fel a maszkot. Már nem tudott felkelni, kávéért futottam volna, leintett. Elnézést kért azért, hogy annyira rossz az állapota. Az utolsó riport, amit írtam róla, nem jelenhetett meg, beszorult a Népszabadság rendszerébe. Ott van most is, az élő Csorba Jani szavai visszhangoznak benne. „Minek sírsz? Örülnöd kellene" - mondta Erikának, amikor annyi kínlódás után megkapták végül a lakást

Megkapták, de későn jutottak hozzá. Élvezni már nem tudták.

Szerző: Rab László / kettosmerce.blog.hu