h i r d e t é s

Mégis lesz török óriásmecset Budapesten?

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Mégis lesz török óriásmecset Budapesten?

2017. november 14. - 06:03

Még 2015 áprilisban a török vallásügyi minisztérium egyik kulturális-vallási szervezete, a Türkiye Diyanet feltöltött egy videót a netre, ami egy budapesti óriásmecset és iszlám kulturális központ látványtervét mutatja be.

 Ekkor úgy volt, hogy Kőbányán épül majd meg a mecset. - írja az Index

Csakhogy Tarlós István főpolgármester még akkor az Indexnek azt mondta, a X. kerületben kinézett fővárosi tulajdonban lévő területtel kapcsolatban meggondolta magát a török fél, azaz nem épül mecset.

Most azonban az ATV Heti Naplójának riportere rátalált egy oldalra, amiből kiderül, hogy a török vallásügyi minisztérium alapítványa egy újabb építész irodának adott megrendelést budapesti mecset tervezésére. A műsorban látványtervek is láthatóak. A megrendelés 2017-es, de a megrendelő ugyanaz az alapítvány, amelyik még 2015-ben mozgolódott. 

A minap a fideszes Gulyás Gergely azt mondta: Magyarországon nem lesz mecset. 

 

index.hu