Megkezdődött a szlovéniai elnökválasztás második fordulója

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Megkezdődött a szlovéniai elnökválasztás második fordulója

2017. november 12. - 07:42

 

Megkezdődött az elnökválasztás második fordulója vasárnap Szlovéniában: a hivatalban lévő államfő, a balközép politikai elveket valló Borut Pahor és szintén baloldali kihívója, Marjan Sarec mérkőzik meg egymással.

Forrás: Politico Europe

A közvélemény-kutatások alapján Pahor az esélyesebb. A Delo című szlovén napilapban ismertetett felmérés adatai szerint Pahort a választópolgárok 56,3 százaléka, míg Sarecet a szavazók 43,7 százaléka támogatja. A maribori Vecer és a ljubljanai Dnevnik című újságokban közölt közvélemény-kutatás szerint Pahor a voksok 53,2 százalékát, Sarec pedig a 46,8 százalékát szerezheti meg.
Az október 22-én tartott első fordulóban Pahor a szavazatok 47,21 százalékát, Sarec pedig 24,76 százalékát kapta.
Az első fordulóban az 1,7 millió választásra jogosult szlovén állampolgár 44 százaléka vett részt. Elemzések azt mutatják, hogy a politikából és a politikai osztályból való kiábrándultság miatt a második fordulóban sem lesz sokkal nagyobb a részvételi arány.
Az elnökjelöltekre 3200 helyen adhatják le voksukat az állampolgárok, Szlovénián kívül pedig 32 országban lehet az urnákhoz járulni. Azok, akik távolabb vannak a kijelölt külképviseleti helyekhez, e-mailben is leadhatják voksukat.
A szavazóhelyiségeket reggel hét órakor nyitották meg. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján összeálló becsléseket az urnazáráskor, 19 órakor ismertetik a hírtelevíziók.

Eredményeket már 20 órától közöl az országos választási iroda.

Szlovéniában az államfő főként reprezentatív szerepet tölt be, de ő a hadsereg főparancsnoka, és magas rangú tisztségviselőket is kinevez, többek között a nemzeti bank elnökét. A kinevezéseket a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Megbízatása öt évre szól, és legfeljebb egy alkalommal választható újra.
A független Szlovénia először 1992-ben választott elnököt Milan Kucan személyében, aki akkor 63,9 százalékkal az első fordulóban nyert másik hét jelölttel szemben. Kucan másodszor is mandátumot szerzett 1997-ben, szintén az első fordulóban, a voksok 55,57 százalékával választották elnökké.
2002-től 2007-ig az azóta elhunyt Janez Drnovsek volt Szlovénia elnöke, őt a második fordulóban választották meg.
2007-ben Danilo Türk lett az elnök, aki Lojze Peterlét, a Szlovén Demokratikus Ellenzék jelöltjét utasította maga mögé. (MTI)


;