Meg akarják szüntetni az ápolási, elfekvő egységeket a kórházakban, a kiszolgáltatott, szenvedő, haldokló betegeket a szociális szférába akarják irányítani, illetve az otthon ápolást szorgalmazzák. Hogy megértsétek mit jelent ez az egész, leírom a saját esetemet.

Magamról annyit, hogy nővér vagyok az a típus, aki együtt sír vagy nevet a betegével. Nehéz volt mindig a szívem, amikor behozta a család az osztályunkra a mamát, vagy a papát, rosszabb esetben a férjet, feleséget, ezzel a végtelen egyszerű mondattal, " nem tudjuk már otthon ellátni, csináljanak valamit".Ilyenkor elvonultam és morogtam magamban, aha, addig jó volt amíg felnevelt, tanítatott, segített, dühös voltam, nem fogadtam el!

Aztán jött a pofon az élettől, Édesanyám, aki mindig a család motorja volt, (és műtősnő)80 évesen egyik napról a másikra panaszos lett....műtét....RÁK....majd a helyzetemnél fogva személyes mondat, "Ildi! Anyukájának pár hónapja van csak"!

Nem, ezt ugye nem nekem mondták, mi a bűnünk, hogy ez velünk történik? Mi van! Mi történik itt! Ki teszi ezt velünk és miért? Egyedül vagyok,....de megoldom,...becsülettel. Hazavittem édesanyám és kezdődött egy nem várt és nem kívánt élet! Szerencsémre a barátnőm mellettem volt, nélküle nem tudom mi lett volna (köszi Hanna), így anyukám nem maradt felügyelet nélkül egy percre sem.

Ápolás...rosszabb, jobb napok, zavartság, iszonyatos fájdalom, gyógyszerek, tapaszok....nem hat már semmi.... Aztán egy este azt mondja..."- kislányom vigyél be a kórházba, nem bírom tovább". Bevittem, még mindig azzal a szándékkal, hazahozom, hiszen ezt nekem kell végigcsinálni, becsülettel, mellette kell lennem ha majd elalszik.... De nem engedték haza, ápolási osztály, itt meg kell említenem a kanizsai kórházat, mert hálás köszönettel tartozom a kolléganőknek, együtt érzően, becsülettel ápolták anyukámat. Egy hét volt....morfium...már nem ismer meg, nővérkének szólít...tudattalan állapot...és reggel a telefonhívás.....nincs többet, aki puszit nyom a fejemre, nincs aki átölel, már csak az ég felé nézve mondhatom...."anya szeretlek, hiányzol"!

Nem voltam ott, akkor.... Ugye értitek már? Szemléletváltás...már értem a családokat...már nem megyek morogni.... Barátaim nem fog menni, aljasságra készülnek....nem megy otthon és nem megy a szoctthonban sem!!!!

Orvos...nővér...gyógyszer , kórház kell, hogy ne legyen fájdalom, hogy megmaradjon a méltósága az idős beteg embereknek az utolsó percig!

Ugye értitek már? Jó egészséget barátaim!

Novinics Ildikó