h i r d e t é s

Menzán hízik a Hungast

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Menzán hízik a Hungast

2017. március 25. - 09:21

A mintegy 150 milliárdos közétkeztetési piac első számú szereplője lehet a Hungast-csoport - írja a Magyar Nemzet.

Menza - A kép illusztráció! - Forrás: tolnavar.hu

A mintegy 150 milliárdos közétkeztetési piac első számú szereplője lehet a Hungast-csoport, amely az elmúlt évek önkormányzati szerződései után felvásárlásokkal javította pozícióját. A Magyar Nemzet információi szerint a cégcsoport megvette a szintén jelentős piaccal bíró Elamen Zrt. 51 százalékos tulajdonát, valamint a Sodexo Magyarországot is. Az ügy pikantériája, hogy Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly még arról beszélt, hogy a hulladékkezeléshez és a távfűtéshez hasonlóan állami koordináló szervezet alá szerveznék a piacot.

Páger Zsolt, a cégcsoport üzletfejlesztési igazgatója az Elamen Zrt. felvásárlásával kapcsolatban jelezte, hogy a többségi tulajdon mellett a menedzsmentjogokat is átvették, a pontos vételárat azonban nem árulta el. Az akvizíció után a Hungast tizenegy megyében és a fővárosban főz majd ételt, az Elamen Zrt.-n keresztül pedig megszerezték a Bakony Gaszt Zrt.-t is.

Dolgozóink létszáma 1600 főre növekszik, az eddigi napi 44 ezres fogyasztói létszám pedig nagyjából 95 ezerre nő – mondta az igazgató. 2015-ös cégbeszámolója szerint az Elamen Zrt.-nek 3,2 milliárd forint árbevétele volt, míg a Bakony Gasztnak valamivel több mint 1,6 milliárd.

A bevásárlás azonban itt nem ér véget, a cég ugyanis megvette a több mint 14 milliárd forintos árbevételű Sodexo Magyarországot, valamint a cégen keresztül az 500 millió forintos árbevételre szert tevő Zóna Vendéglátót. A Hungast az összefonódás engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be a Gazdasági Versenyhivatalhoz, mert a Sodexo felvásárlása után egy tulajdonosi körnél összpontosul a közétkeztetés és a munkahelyi vendéglátás jelentős része.

A Hungast az elmúlt években több önkormányzatnál is átvette a közétkeztetési feladatokat, a cégcsoport nyerte például a pécsi tendert, de a Hungasttal kötöttek szerződést Zuglóban és Szekszárdon is. Pécs városa még 2012-ben írt ki pályázatot 1,445 milliárd forint értékben, amelyre két ajánlat érkezett, az egyik a Mecsekhústól, a másik pedig a Hungast Dél-Magyarországtól. A Mecsekhús ajánlata kedvezőbb volt, ám pályázatát érvénytelennek minősítették. A Hungast Dél-Magyarország ajánlata 76 millióval volt magasabb, mint az erre a célra szánt éves keret, a pécsi városvezetés mégis őket hozta ki győztesnek.

Zuglóban a közétkeztetési szolgáltatásról szóló szerződést néhány nappal Papcsák Ferenc akkori polgármester távozása előtt írták alá. Ezt a szerződést a későbbiekben módosították, így a XIV. kerület csaknem 200 millió forinttal járt jobban. A cég ugyanis az Index cikke szerint 150 millió forintért felújított étkezőket és tálalókonyhákat, a tálalókonyhákat évi 30 millió forinttal kevesebbért üzemelteti, és 20 millió forintért még fejleszt is ezeknél. Sokan támadták a cégcsoportot, amiért kezdetben Esztergomból szállította az ételt Zuglóba, Páger Zsolt viszont azt hangsúlyozta, hogy ezt eleve csak átmeneti megoldásnak szánták, és azóta már Budapestről szállítanak. A felújításokkal kapcsolatban azt mondta, a cég számára kiemelkedő fontosságú, hogy megfelelő környezetben egyenek a gyerekek, sőt azt is szorgalmazzák, hogy elég idejük legyen az étkezésre, nagyjából 40-45 perc.

A cégcsoport sikerei mögött sokan Bánki Eriket, a Fidesz országgyűlési képviselőjét sejtik. A Hungast Holding Zrt. tulajdonosa ugyanis az S-Food Kft., amelynek tulajdonosai között György Tamás és testvérei is megtalálhatók. Az Átlátszó cikke szerint György Tamás – György Zoltánnal együtt – korábban tulajdonosa volt annak az Aquaplus Kft.-nek, amely több fideszes vezetésű településen is épített fürdőket, és amely alapítója volt az Aqua Holding Kft.-nek. Utóbbiban 2006 és 2010 között tulajdonos volt Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője is. Páger Zsolt lapunk erre vonatkozó kérdésére azt mondta, „nem tud arról, hogy Bánki Eriknek bármilyen befolyása lenne a Hungast életére”, ennek megfelelően szerinte nem a politikusnak köszönhető a terjeszkedés sem.

A mintegy 150 milliárdos közétkeztetési piac egyébként jelentős változások előtt állhat, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis tavaly arról beszélt, hogy – a távfűtéshez és a hulladékkezeléshez hasonlóan – állami koordináló szerv alá kerülne a piac. Jelenleg az önkormányzatok túlnyomó többsége saját üzemeltetésű konyhákon főzi az iskoláknak, óvodáknak felszolgált ételt, de a települések egyharmada magáncégekkel szerződik. Az adagokra szánt keret rendkívül változó, van, ahol 200 forint jut egy adagra, de olyan is, ahol a kétszerese. Lapunk rákérdezett a Miniszterelnökségnél, hogy bevezetik-e a sokak által csak államosításnak nevezett modellt, de több mint két hete elküldött kérdéseinkre nem érkezett válasz.

A Hungast cégcsoport legutóbb akkor került a hírekbe, amikor Óbudán – a hatóságok álláspontja szerint – tömeges ételmérgezés történt a cégcsoporthoz tartozó, Gyermekmenza Kft. által működtetett menzákon. A hivatalos vizsgálat első és másodfokon azt állapította meg, hogy ételmérgezés történt, ugyanezt állapította meg egy másik eljáró szerv is, a szülők pedig arról számoltak be, hogy a gyerekeknek ment a hasuk, sokan hánytak is. A Hungast azonban kétségbe vonja a hatósági eljárást és az eredményt is, szerintük ugyanis a később kimutatott, mérgezést okozó baktérium jelenléte a felszolgálás idején határértéken belüli volt. A cégcsoport úgy véli, annak sincs „igazolt bizonyítéka”, hogy valóban megbetegedtek a gyerekek.

Az ügy bíróságon folytatódik, legkorábban májusban lehet ítélet. Lapunk információi szerint azonban hiába mondaná ki a bíróság, hogy ételmérgezés történt, nem biztos, hogy szerződést bontanának a Hungasttal Óbudán. Ugyanis csak akkor kell a kontraktust felbontani, ha a cég nem hajtja végre azokat a szükséges változtatásokat, amelyeket a hatóság előír. A III. kerületi önkormányzat lapunkkal korábban azt közölte, hogy megvárják a jogerős ítéletet, mielőtt döntenek. Az ügy végleges lezárása előtti szerződésbontás esetén az önkormányzatnak kártérítési következményekkel kellene számolnia, az összeg akár milliárdos nagyságrendű is lehet. Azt is megjegyezték, hogy az ételt szállító, Hungasthoz köthető Gyermekmenza Kft. egy konzorcium tagja, amellyel szerződésben áll az önkormányzat, így vele önállóan nem tudja felbontani a szerződést, csak a többi résztvevővel egyidejűleg. Ennek következménye az lenne, hogy egy új szolgáltatóval történő megegyezésig – amelynek pályáztatása közbeszerzési eljárás hatálya alá tartozik – az összes kerületi menzás gyermek étkeztetése veszélybe kerülne – tették hozzá.

 

Szerző: Lőrincz Tamás / mno.hu