HOZZÁÁLLÁS MÁS EMBER ÁLTAL LÉTREHOZOTT JOGRENDSZEREKHEZ

Az iszlám jog, sharia alapja a Korán. Jelentése: Isteni Legitimáció Rendje. A Korán szavai 1400 éve változatlanok, minden időben és helyen alkalmazhatók. Ennek oka az, hogy a Korán nem specifikál, hanem általános elveket határoz meg. A Korán két fontos részegysége a doktrinák (aqida) és sharia (jog, vagy rendtartás). E tanulmány nem tér ki a doktrínák részletezésére, csak a shariával foglalkozik.
Ahhoz, hogy az iszlám jogalkalmazást felfogjuk, el kell vonatkoztatnunk minden ember által készített jogtól, sőt a többi vallás által követett kánonjogtól, mert azok már rég elvesztették isteni jellegüket, emberi alkotások lettek. Az iszlám alkalmazott joga is emberi, de az iszlám esetében az ember a Koránból, tehát isten szavából vezet le jogot, míg a többi vallás Szent Könyvei a mai formáikban már nem isteniek. Így ezek egy emberi szerzeményből ember által levezetett jogok. Az isten szavából történő levezetés a Deduktív Analógia (qiyasz). Ez azt az esetet vizsgálja, hogy a Korán szavait miként tette gyakorlattá a Próféta (béke reá) a saját hitkövetésében, ítélkezéseiben. Mivel a Próféta 1400 évvel ezelőtt élt az Arab félszigeten, nem minden alkalmazás követhető ugyanúgy, ezért adaptációra, harmonizációra van szükség mindenhol és minden időben. Viszont a logikát át kell venni és erről a logikai átültetésről, a mozgatóerőkről, szól a deduktív analógia módszere, melynek hátterében az ítéletet meghozó szándék áll.
Ego és Lélek. A deduktív analógia objektív tudomány, de valójában minden objektivitás szubjektívvé válik, ha ember kezébe kerül. A szekuláris kultúrában a test és lélek fogalma egyértelmű. Az Iszlámban azonban, ez egy kissé összetettebb. A test fogalmának felfogásában nincs eltérés Iszlám és nyugati kultúrák között, de a lélek mást jelent itt és ott. Az emberben két erős motiváció működik: Ego (nafsz) és Lélek (Ruh). Az ego mindenáron felszínre akar kerülni, mert le akarja igázni a lelket. Az ego a Sátán manifesztációja, a lélek pedig Isten ajándéka. Az ego a test halálakor meghal, de a léleknek el kell számolnia azokkal a bűnökkel, melyeket az ego ráerőltetett. Szívünket és értelmünket az ego és lélek csatamezőjének foghatjuk fel. A lelkünk megtaszításához szabad akaratunkkal győzelmet kell aratnunk egónk felett. Az emberi ego fejlődésének három szakasza van:

• Parancsoló ego (nafsz al-amara). Ebben a fázisban egónk felett nincs kontrol. Ösztönként működik, és azt teszi, amit akar. A vágyak dominálnak a lélek felett.
• Vádoló, vagy szemrehányó ego. (nafsz al-la’ama). A kontrol működésbe lép, az ember választani kezd jó és rossz között. A keresztény kultúrában ez a lelkiismeret.
• Örömöt és megelégedést elnyert ego (nafsz al-mutma’inna). Az ego eltűnik, inkább szellemként van jelen, lelkünk győzedelmes az egónk felett és e győzelmet a szabad akarat révén vívta ki.

Melyek azok az esetek melyek során az ego Allah és az emberiség ellen fordulhat? Mik az Iszlám bűnei, melyek támogatják ez egót és beszennyezik a lelket? Mely tényezőket kell elkerülni a törvényhozás és igazságszolgáltatás gyakorlása során? Mely motivációt képesek a Deduktív Analógiát rossz irányba terelni? Amennyiben legyőzünk öt főbűnt, törvényhozásunk, jogtudományunk és jogalkalmazásunk helyes irányban fog haladni:

1. Fitna, azaz ármány, zavarkeltés, bomlasztás.
2. Nifáq, azaz képmutatás
3. Kufr, azaz hitetlenség
4. Shirk, azaz társállítás
5. Baghi, azaz mohó kapzsi vágy

E főbűnök tisztázása és jogi vonatkozása a későbbiekben olvasható.

Az iszlám jog isten szavából levezetett jog, ezért más ember által hozott jogrendszereket nem fogad el. Ez nem azt jelenti, hogy nem követi. Amennyiben a többség által hozott jog pl. EU jog, akkor az iszlám is a többség által hozott jogok követését támogatja még akkor is, ha nem ért vele egyet. Ez azonban csak akkor előírás, ha a többség által alkalmazott jog nem sérti a doktrínákat.

… „Kik hallgatnak Urukra, megtartják az imát, dolgukban Súra (tanács) dönt közöttük, s áldoznak a gondoskodásból, miben részesítettük őket,” (Korán 42:38)

A tanács jelen esetben a népgyűlés, vagy parlament. Az itt hozott törvények, rendeletek az országgyűlés területi hatálya alá eső muszlimokra is érvényes. Amennyiben e rendelkezések sértik a vallás követését, akkor sincs joguk párhuzamos jogrendszer kialakítására, a belső rend megbontására. Csak egy joguk van, a migráció, tehát tovább tudnak állni olyan helyre, ahol szabadon gyakorolhatják hitüket, joggyakorlatukat.

„Amikor az Angyalok magukhoz veszik azok lelkét, akik elkárhozták magukat, mondják: „Mi (bűnben) voltatok?” Mondják: „Elnyomottak voltunk a Földön.” Mondják: „Nem volt-e Allah Földje elég tágas ahhoz, hogy elmeneküljetek onnan?” Ezek ők, akiknek hajlékuk a Pokol és sorsuk gyötrelmes.” (Korán 4:97)

Amennyiben elfogadjuk azt a tényt, hogy a Korán Isten szava (márpedig ez minden muszlim hitének alapja), akkor el kell fogadnunk azt is, hogy az isten szavából levezetett törvény isten törvénye és felül írja az emberi hibákkal terhelt világi szabályozást. Ez persze akkor igaz, ha a Koránból levezetett szabályozást az előírt metodikával állítják elő és nem szennyeződik be emberi hibákkal, ahogy az gyakran tapasztalható a gyakorlatban.
A minden mástól való függetlenedés és az emberi dimenzióból való kiszakadás az első Szúrában, a Fátihában nyomon követhető. Ez a Szúra minden ima alapja és nincs fohász, melyben ne szerepelne.

Az első négy vers Isten magasztalására szólít. Az ötödik vers egy alku, egyezség. Az ima fejében menedék jár. Az utolsó két vers pedig Allah kötelezettsége azokkal, aki magasztalják Őt, kiszakadnak az emberi viszonyulásokból, létük nem az evilágban, hanem a világmindenségben zajlik, tehát az egyenes ösvényen haladnak Őhozzá, az igazi kegyhez. Ehhez hátra kell hagyni azokat, kik kivívták Isten haragját, tehát akik szándékosan nem követték törvényét, netán átírták azt. Vagy balgaságból, ostobaságból ferdítettek ezeken és eltévelyedtek.

„Ó, kik hisznek! Engedelmeskedjetek Allahnak, engedelmeskedjetek a Prófétának és azoknak, akik elöljárók köztetek. Ha összekülönböztök valamiben, hagyatkozzatok Allahra, a Prófétára, ha hiszitek Allahot és a Végítélet Napját. Ez a legjobb és leghelyesebb cél.” (Korán 4:59)

Az Allahra hagyatkozás, a Korán szavaira hagyatkozást jelenti, ami a legmagasabb szintű törvény. Ha ez nem érthető, akkor jön második lépésben annak vizsgálata, hogy miképpen tette Isten törvényét joggyakorlattá a Próféta (béke reá). Ha ez sem ad kielégítő választ, akkor következik a Qiyas, tehát a deduktív analógia. Ez azt jelenti, hogy elöljárók, faqihok, azaz jogtudósok, a fellelhető analógiák alapján vezetik le a mára és adott helyre vonatkozó jogkövetést. Ahhoz azonban, hogy ezt meg tudják tenni, elő kell állítani azt a jogforrást, ami a deduktív analógia alapját képezi. Hiszen a jogforrás szolgál a levezetés alapdokumentumának. Ez a jogforrás nem más, mint a Korán adott idejű Tafszirja, azaz magyarázata. Egy 9-ik századi egyiptomi magyarázat például nem lehet alapja egy 21. századi európai döntéshozatalnak. Ez csak a 9. század Egyiptomára volt érvényes, ha azt, akkor a jogtudósok elfogadták. Ez a jogforrás még a 12. század Egyiptomában sem lehetett érvényes. Ezek a múltbéli jogforrások ma csak arra alkalmasak, hogy lássuk, milyen logika és metodika alapján dolgoztak a múlt tudósai. Ezt a logikát érdemes eltanulni, de döntéseiket nem lehet ma érvényesnek tekinteni. Mivel a modern Európában eddig nem létezett jogforrásnak tekinthető anyag, ezt elő kellet állítani: http://mek.oszk.hu/17000/17082/

Ez a jogforrás, a 21. század európai körélményeire építi fel a Korán magyarázószövegében hivatkozásainak tartalmát és referenciáit. Ez már alkalmas a megfelelő metodika alkalmazásával jogi következtetések levonására, ami a 21. század Európájában követhető. Hozzáteszem, hogy ettől távol eső kulturális környezetben ugyanez nem alkalmas betölteni jogforrás szerepét, esetleg értelmezhetetlen. Ez a jogforrás úgy állt össze, hogy nem kell 100 éveket várni a megújítására, ha az idő elavulttá teszi, hanem az internet segítségével folyamatosan naprakészen lehet tartani.
A síita iszlámot követő világban a Qiyas intézménye helyett a Mardzsa’iya rendszert alkalmazzák. A mardzsák olyan tudósok, akik gondolkodási és jogi iskolákat hoznak létre, illetve azok tartalmát, mondanivalóját meghatározó források. Az ő jogi levezetéseikben is alapvető az aktuális, korhű tafszír, azaz jogforrás megléte.
Az Iszlámot minden korban fel kell fedezni. Sőt, akár egyéni szinten minden embernek magának kell felfedezni azt. A hagyományok szépek, logikájukat tanulmányozhatjuk, de nem alkalmazhatjuk azokat, mert minden emberi adaptáció csak akkor volt igaz, amikor alkalmazták.

„Mikor mondják nekik: „Kövessétek, amit Allah kinyilatkoztatott”, mondják: „Mi több! Azt követjük, amin atyáinkat leltük.” Még akkor is, ha atyáik nem fogtak fel semmit és nem jártak a helyes úton. (Korán 2:170)

Ez is egyfajta hiba, amit ember és mi Muszlimok is elkövetünk. Atyáink és olyan emberek lábnyomaiban haladunk, akiket lelki vezetőnek tekintünk. A Korán az áyák követését írja elő. Az Iszlámban az embernek közvetlen kapcsolata van Istennel, ezért semmi szükség arra, hogy szokásokat, hagyományokat kövessünk. Tiszteletet kell adnunk mindazoknak, akik felneveltek, tudással láttak el, de mindez nem menthet fel minket saját erőfeszítéseink alól, hogy az életben nyitott szemmel járjunk. Az áyák bennünk alakulnak át ihlető erővé, ezért elkerülhetetlen mindannyiunk számára, hogy ezekben saját magunk merüljünk el. Atyák és lelki vezetők sokat tudnak segíteni, de ahogy egyedül születtünk és egyedül távozunk, ők nem tudnak helyettünk születni és meghalni.

Lássuk az előbbiekben megnevezett fő bűnöket, melyek értelmezése a jogszabályalkotás alapja.
A zsidó-keresztény kultúrában a tízparancsolat fogalmazza meg az elkerülendő, elítélendő cselekedeteket. Az iszlám felfogás szerint ez a tíz cselekedet következmény, nem ok. Nem a következményt kell megszüntetni, hanem az okot. Ha az ok megszűnik, a következmény sem jön létre. Pl. az emberölés az iszlámban nem főbűn, mert azt végre lehet hajtani akár jó, akár rossz szándékkal. Ha az ember a családját vagy hazáját védi meg ilyen áron, az nem bűn. Viszont a zavarkeltés főbűn, mert azt jó szándékkal nem lehet tenni. Ha zavarkeltés nem lenne, további következmény sem történhetne, pl. gyilkosság.