Nagyon bátor és értékelendő, hogy a szövetségi elnök nem csak felismeri, de szembesíti is a szervezetét azzal, hogy a romániai magyaroknak jövőkép-igényük van. Ennek fényében elkészült egy dokumentum (itt olvasható), a kongresszuson be is mutatták.

Ezt Porcsalmi Bálint tette olyanformán, hogy a dokumentum néhány szerzőjével beszélgetett a kongresszus közönsége előtt. A panelbeszélgetést érdekesnek találtam, ezért megnéztem magát a dokumentumot is. De mielőtt értékelném, érdemes tisztázni, mit fedhet a jövőkép, ez a meglehetősen megfoghatatlan fogalom.

A romániai magyar jövőkép-krízis azt jelzi, hogy az autonómia ideája önmagában még nem elég ahhoz, hogy a romániai magyarok a gyarapodásban, a fejlődésben való hit biztonságának tudatában éljenek. Az autonómia – ahogy a fogalmat politikusaink tetszetősen összerakták – nem váltja ki a jövőképet. A jövőkép arról szól, hogy merre megyünk, mit teszünk, fejlődésünknek milyen jól meghatározott mérföldkövei vannak. A jövőkép tart bennünket mozgásban, mert az ad mindennapi cselekvési irányt, motivációt, sikerélményt. A jövőkép segít abban, hogy tudjuk, miként teljesítünk önmagunkhoz képest. Lehet ez autonómia-érzékeny vágyprojekció, de a jövőkép az, ami a vektora annak, amiként az egymás után meghozott döntések racionálisak lehetnek, koherensek maradhatnak, és nagyjából kiszámítható eredményeket hoznak. Ez szerintem a jövőkép. Mit jelent az, hogy nincs jövőkép? Elsősorban azt, hogy az energiák elvesznek, vagy akár egymásnak feszülnek, mert a mérföldkövek nincsenek kijelölve logikusan, tisztán, emberi távlatban és körülhatároltan, ha úgy tetszik: becsületesen. Mindez folyamatos átmenetiséget, alacsony energiaszintet, fásultságot jelent.

Megfelel a kongresszuson bemutatott szöveg annak, hogy a jövőkép-dokumentumunk legyen, vagy egy hasonló dokumentum alapjául szolgáljon?

LEVEZETÉS KÖVETKEZIK.

Ami első pillanatban szembetűnik: a fejezetek minősége nagyon különböző. Mintha a szerzők nem ugyanazt a briefet kapták volna kézhez. Számos olyan szöveghely van az anyagban, amely a kényelmes „gyorsuló világunkban… bla bla bla” típusú közhelyeken és általánosságokon túl nem kecsegtet különösebb intellektuális izgalmakkal. A dokumentum több része irreleváns. A magyar–román párbeszédről szóló rövid részben például semmilyen érdemi vízió-elemet nem lehet azonosítani, azon túl persze, hogy azt állítja, kell a párbeszéd. A Verseny és szolidaritás rész egyes bekezdéseit pedig mintha valamiféle bullshit-generátorral írták volna. Idézem:

Ki kell alakítanunk a verseny etikáját, kultúráját és szabályait. Oda kell figyelnünk, hogy ne tévesszenek meg kívülről érkező hatások, amelyek mesterségesen akarnak versenyhelyzetet vagy annak látszatát kreálni. Vitázás mellett gondolkodjunk is. Egymásra vagyunk utalva, és rivalizálásunk semmilyen esetben sem írhatja fölül legfőbb célunk szolgálatát, az erdélyi magyar társadalom jólétét, fejlődését. Szolidaritásra legalább akkora szükségünk van ma, mint a versenyre. A közösségben, de a Szövetségben is.

Eddig a kritika. Mert más részeket profik írtak. Ez abból látszik, hogy ezekben a szövegekben szerepelnek számok is, és/vagy tisztán le vannak bontva a részproblémák. A demográfiai, agrár- vagy egészségügyi rész például, ha teljesen különböző módon is, de paraméterezi a jelent, és így vagy úgy, de mérföldköveket is felvillant. A középmezőnybe azok az anyagok tartoznak, amelyek ugyan jelzik, hogy körülbelül ezt kellene csinálnunk, de ha egyáltalán érintik, akkor is nagyon felszínesen a hogyant. Ezekben a szövegrészekben nincs irány, energia, hiányzik a projekt-orientált szemlélet.

AZ ANYAG KÉT LEGÉRTÉKESEBB BEKEZDÉSE SZERINTEM

a Kreatív osztály című fejezetben található. Hideg szembesítés a tényekkel, célmeghatározás és eszköz-azonosítás. Viszont még itt sem egészen egyértelmű, hogy az olvasó ugyanazt érti-e „Kreatív Központ”-on, mint amit alulírott, mivelhogy az elképzelés nincs elmagyarázva. Vagy ez később jönne, egy újabb verzióban? Idézem:

Ma a román közoktatás standardizál, nem pedig az egyéni képességek és tehetségek fejlesztését helyezi előtérbe. A meghatározott tananyag követése fontosabb, mint bármely alternatív nevelési módszer, amely a tanulók kreativitását hivatott fejleszteni. Ugyanakkor vállalkozói oldalon megállapítható, hogy folyamatos a harc a kreatív szakemberekért: ma egy erdélyi vállalkozás nehezen talál jó, és egyáltalán nem talál kimagasló munkaerőt. Ebből következik, hogy az értéket teremtő munkaerőpiac felépítése és megbecsülése ma mindent felülír. Nem az a cél, hogy Erdélyben az emberek megéljenek, hanem az, hogy jól éljenek, hozzájárulva a térség versenyképességéhez. Erdélyi viszonylatban a kreativitáson alapuló gazdaság megvalósításához elsődleges szemponttá válik a munkaerőpiac ütemes változásának elfogadása, az egyéni készségek módszeres fejlesztése, a tudás és információ olyan szintű átadása, amely a térség technológiai és szemléleti innovációjához vezet. Ennek egyik eszköze lehet az erdélyi Kreatív Központ létrehozása, amelynek célja egy hazai kreatív közösség építése azért, hogy kimagasló teljesítményű munkaerő-állományt biztosítsunk a térség számára.

A Versenyképes Székelyföld részt Antal Árpád írta, ez az egyik leghosszabb fejezet. Antal Árpád nem fogja önmagát versenyre hívni ebben a témában: ez egy amolyan no challenge helyzet. A zömében szintén kényelmes általánosságokat tartalmazó anyag két okból érdekes. Az egyik, hogy Antal Árpád a versenyképesség fokozása témában jelentős kompetenciákat utal ki az anyaországnak. A másik, hogy érti ugyan, hogy van valami fantázia ebben a székely brand dologban, de hogy ez miben állhat, nem bontja ki.

Mezőgazdaság: a székely brandek elsősorban mezőgazdasági termékek kapcsán alakultak ki, és ez vélhetően a jövőben is így marad. Hosszú távon olyan brandekhez kellene eljutni, mint pl. a dél-tiroli alma.

Mindezek alapján mi állítható a Vitaindító Erdély jövőjéről címet viselő dokumentumról? Először is az, hogy valóban szükség van egy hasonló dokumentumra, de lehet nem pont erre, vagy legalábbis nem ebben a formában.

MIÉRT NEM ERRE? MERT:

• minőségében heterogén;
• mérföldköveket alig jelöl ki;
• hasonló ambíciójú dokumentumok esetében a szerkesztők valódi autoritások, jelen dokumentum esetében nem tudni, kik a szerkesztők;
• a dokumentum sokkal kevesebb adatot tartalmaz, mint amennyire szükség lenne ahhoz, hogy bizonyos részek komolyan vehetők legyenek.

Mi a teendő? Eldobni? Semmiképpen! Ha az RMDSZ valóban komolyan gondolja, hogy ilyen anyagra szükség van, és nem csak a „konzultációs PR” melléktermékének van kitalálva, meg kellene csinálni rendesen. Szélesebb szakemberbázissal, progresszív, tájékozott, projektek szemléletű értelmiségiek közreműködésével.

Paraméterezni kellene, hol tartunk most, mi a romániai kontextus, milyen nemzetközi modellek vannak a területen. Melyek a fejlesztési téma dilemmái, és ezek hogyan oldhatók fel? Honnan származhatnak-jöhetnek az erőforrások? Milyen saját modelleket fejleszthetünk? Kik a stakeholderek, és hogyan kapcsolódnak be projektekbe – erről szinte sehol nincs elképzelés. Milyen kompetenciákat akar megtartani magának az RMDSZ? És főleg: melyek a mérföldkövek, milyen időkeretben gondolkodunk? Jó lenne egy hasonló dokumentum, meg lehet csinálni egy hasonló dokumentumot. De ahhoz jó pár fejezetét újra kellene írni.

És hát nem ártana egy ökológiai fejezet sem…

Hajrá!

autonómia branding fejlesztéspolitika jövőkép közoktatás kreativitás projektmenedzsment RMDSZ

Szerző: Kelemen Attila Ármin/transindex.ro