h i r d e t é s

Migránsoknak hitték a közalkalmazottakat, rendőrt hívtak rájuk

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Migránsoknak hitték a közalkalmazottakat, rendőrt hívtak rájuk

2015. október 07. - 12:49
0 komment

Huszonnégy közmunkást vitt jutalomkirándulásra a bőszénfai polgármester a hétvégén. A túra Pakson döccent meg egy kicsit, ahová ebédre érkeztek.

Bőszénfa - Fotó: boszenfa.hu

"Az étteremhez közeli lakótelep mellett parkoltunk le a két kisbusszal, és bár tudtak előbb fogadni a vendéglátóhelyen, így is maradt egy félórás szabadidőnk. Alig telt el két-három perc, amikor megjelent egy járőrkocsi két fiatal rendőrrel, akik látva a Darányi Ignác Terv feliratú matricánkat a buszon, mindjárt mosolyogva, barátságosan mondták el, miért jöttek" - mondta Nyitrai István polgármester a Sonline.hu-nak. A közmunkásokat migránsoknak nézte valaki, ezért hívta ki a rendőröket, akik végül mindenkit igazoltattak - írja a 444.

A polgármester elmondta, hogy "egy kicsit azért bántott minket a történet, keserű volt a szánk íze, hiszen a fiúk és a lányok is keményen dolgoztak egész évben, s bennünk motoszkált, hogy úgy látszik, olyan időket élünk, hogy mindenki mindenkit feljelent, de szerencsére a kirándulás hangulatát mindez nem törte meg. Hazafelé már ugrattuk is egymást a történtekkel. "

 

444.hu