Egyre több gyerek kerül súlyos állapotba a koronavírus miatt. A szakember szerint sosem lesz vége a járványnak, ha a lakosság 20 százalékát: a gyerekeket kihagyjuk az oltásból. Az AstraZeneca, a Pfizer és a Moderna már elkezdte a teszteléseket, de Izraelben már oltják is a 12 éven felülieket.
Nyolc fiatal, akiket állításuk szerint gyermekként rabszolgaként dolgoztattak Elefántcsontpart legnagyobb kakaóültetvényein, beperelte a világ legnagyobb csokoládégyártóit, amiért bűnsegédként részt vesznek több ezer gyermek rabszolgaként dolgoztatásában, és profitálnak is belőle.
A folyamat megnehezítése, az óvodák jogkörének elvétele és a megfelelő a tájékoztatás hiánya oda vezetett, hogy jelentősen csökkent a további egy évig óvodában maradó gyerekek száma, „tízezernyi gyerek várhatóan éretlenül kerül be az iskolába” – mondta Miklós György, a Szülői Hang közösség képviselője.
Az idén 30 éves fennállását ünneplő pécsi Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék vezetőjével, Prof. dr. Nagy Zoltánnal beszélgettünk. Véleménye szerint napjainkban kincset érő tudást jelent a társadalomról, különböző kultúrákról tanulni, megismerni emberek, közösségek szokásait, megvizsgálni, hogy hogyan adaptálhatóak hagyományaink a változó világunkra és megérteni mindennapjainkat érintő társadalmi jelenségeket.
A várandósság harmadik trimesztere már komolyan megterhelheti a kismamák szervezetét. A derékra háruló súly egyre nehezebb, és a hatalmas pocak megnehezít számos élethelyzetet. A szoptatós párnákat elsősorban az újszülött testúlyának szoptatás közbeni tartására fejlesztették ki. Azonban a szemfüles kismamák már a terhesség alatt is saját kényelmük szolgálatába állították a párnákat.
Február 6-án indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az iskolások már regisztrálhatnak a Gyermekvasút weboldalán keresztül. A négyhónapos képzést követően a gyerekek júniusban tesznek vizsgát.
Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
A Szeretet Ünnepe ugyan elmúlt, de az új esztendőben is sokan vannak hazánkban, akik segítségre, támogatásra szorulnak. 2021. január első napjaiban egy hatéves, Bagaméron (Hajdú-Bihar megye) élő cigány kisfiú gyógyításához szükséges összeg gyűjtésére indított közösségi gyűjtést a Láthatatlan Magyarország facebook csoport.