A NASA történelmi jelentőségű New Horizons küldetésének köszönhetően minden eddiginél többet tudunk a Plutóról.
megtekintés
A legfrissebb műholdképek szerint Palmüra ősi városának fő temploma elpusztult – jelentette az ENSZ. Már korábbi jelentések is beszámoltak róla, hogy Bel temploma közelében robbanásokat hallottak.
megtekintés
Minden eddiginél élesebb képeket küldött a Ceres törpebolygó feltérképezésén dolgozó Dawn űrszonda.
megtekintés
M. Simon Andrea színművész a Pesti Magyar Színház közönsége előtt a Holdvilág és utasa Erzsijeként mutatkozott be.
megtekintés
Az Eurohíd Alapítvány és az általa üzemeltetett Rondella Galéria,nagy szeretettel meghívja Önt és kedves családját, Töttös Kata és Kaci Simon közös, Time of the Season című kiállítására a Rondella Galériába.
megtekintés
Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezete: Komárom-Esztergom megye szeptember havi kitelepülős véradásainak időpontjai és helyszínei.
megtekintés
Végzetes fejsérüléssel találtak rá a rendőrök Manchesterben NataliaStrelchenko norvég zongoraművészre vasárnap, sajnos már nem tudták megmenteni az életét.
megtekintés
Az államtitkár nem értette, hogy aki szélsőjobbosokkal vállal közösséget, nem való a zsinagógába.
megtekintés
Káosz az osztrák–magyar határon, diplomáciai csetepaté Franciaországgal, Putyin paksi embereit kitiltották. Egy nagyon nemzetközi és nagyon durva nap hírei.
megtekintés
Motort bőgetve várták, hogy a lámpa zöldre váltson, majd csikorogva "eltéptek, mint három rakéta". Nem ez az első videós rendőrkaland a Bajcsy-Zsilinszky útról.
megtekintés
Az édességek után talán a köretfélék azok az ételfajták, amiket rendszerint elhagyunk akkor, amikor diétázni és fogyni akarunk.
megtekintés
Kedden is folytatódik a már napok óta tartó hőhullám, továbbra is a sok napsütésé lesz a főszerep, felhő is alig lesz az égen.
megtekintés
1957 és 1991 több mint 3 millió darab készült belőle, és még az ezredfordulón is negyedmillió Trabant volt Magyarországon, de mostanra már csak pár ezer maradt mutatóba.
megtekintés
A Belügyminisztérium benyújtotta az arcképprofil-nyilvántartásról és arcképelemző rendszerről szóló törvény tervezetét, amely lényegében egy kormányzati Facebook-adatbázis létrehozásáról szól.
megtekintés
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) tűzoltódoktor szolgálatának két munkatársa sérült meg hétfő délben Budapesten: autójuk a Rákóczi úton borult fel.
megtekintés
Abdul golyóstollakat árul Bejrút utcáin. Készült róla egy fotó. Azóta minden megváltozott.
megtekintés
Dühöngő részeg támadt szombaton este egy az autójában ücsörgő 84 éves bácsira a XIX. kerületben. A 32 éves támadó rárontott a nyugdíjasra, ám arra nem számított, hogy Misi bácsi – természetesen engedéllyel – fegyvert visel.
megtekintés
Sokan valószínűleg nem erre a reakcióra számítottak.
megtekintés
2015-ben már aligha akad Magyarországon olyan, kultúra iránt fogékony ember, aki legalább az említés szintjén ne halott volna a Slam Poetry-ről. De mi ez az egész és miért szeretjük egyre jobban?
megtekintés
Nem akarta végignézni lánya szenvedését azután, hogy húgát már elvesztette a betegség miatt.
megtekintés
Ki lehet próbálni itt, 9 másodpercig tart a kísérlet, eddig még mindenki röhögött.
megtekintés
Újabb részletek derültek ki Szacsvay László feleségének tragédiájáról, aki egyelőre tisztázatlan körülmények között zuhant a mélybe a negyedik emeletről.
megtekintés
Raj Ferenc, az öt éve elhunyt Raj Tamás rabbi testvére 1972-ben vándorolt ki Magyarországról, és évtizedeken át dolgozott elismert és népszerű rabbiként az Egyesült Államokban.
megtekintés
“Ha tehette volna mit választ: labdarúgóként ötven válogatottság mellé huszonöt gól, Eb-, vb-meccsek, telt ház, vagy a megvalósult politikusi pályáját?
megtekintés
Az autó gyorstelepítésű drótakadály mellett teljesített szolgálatot Röszke közelében, szerb embercsempészek rongálhatták meg.
megtekintés
A magyarok mindössze 38%-a végez hetente legalább egyszer testmozgást - derül ki az Európai Sporthét közeledtével közzétett Eurobarométer legfrissebb adataiból.
megtekintés
Az előrejelzések szerint olyan tél vár ránk, amilyen eddig még soha! Pusztító lesz és kőkemény, hóviharok, utána áradások, és ez még nem minden! Tovább tarthat a dermesztő hideg, mint eddig bármikor!
megtekintés
Ady Endre Menjünk vissza Ázsiába című vezércikkét 1902. január 31-én közölte a Nagyváradi Napló. Február 2-ai számában az Egy vezércikk visszhangja című hírcikkben a következőket olvashatjuk:
megtekintés
A Márai Sándor 1945-ös naplójából származó idézetre Boldogkői Zsolt hívta fel a figyelmünket - köszönet érte, mert az a fajta szemlélet, amelyet Márai sarkosan fogalmazva bírál, ma megint terjed.
megtekintés
A bürokrácia bugyrai arra kényszeríthetik a külhonban családot alapító magyar fiatalokat, hogy elgondolkodjanak azon, gyermekük joggyakorló magyar állampolgárként kezdje-e életét vagy sem.
megtekintés
Valamikor réges-régen, amikor a madarak fedeles fészekben laktak, a medve barlangján ajtó volt és a vakondok járatait fény járta át, élt egy jellegtelen jószág, mely nem rendelkezett különleges tulajdonságokkal.
megtekintés
Az első tanítási napon is kánikula várható, a sok napsütést csak kevés fátyolfelhő szűrheti majd. A hét közepén már egy hidegfront ér el bennünket és záporokra, zivatarokra készülhetünk.
megtekintés
Nem csak agaraknak: Kutyás Nyúlkergető Parti Hatvanban…
megtekintés
A Maldív-szigeteki Gasfinolhu szigetén található Club Med's Finolhu Villas luxusüdülő valami olyannal várja vendégeit, amihez hasonlót nehéz a világon találni - írja a Forbes.
megtekintés
Egy olvasónktól kaptuk a következő képeket, melyeken békésen legelésző muflonokat láthatunk Gyarmatpusztán.
megtekintés
Idén februárban az Országgyűlés Fidesz-frakciója általános meglepetést kiváltva közbeszéd tárgyává tette az általános iskola bővítésének gondolatát, egészen pontosan azt, hogy be kéne vezetni egy pluszévfolyamot.
megtekintés